Péntek hajnalban már a harmadik játékhét veszi kezdetét az NFL-ben, papíron pedig egy nem túl izgalmas meccs elé nézünk. A 2-0-lal rajtoló San Francisco ugyanis azt a New Yorkot fogadja, amely az új szezonban hat (!) negyeden keresztül nem tudott pontot felpakolni a táblára, ellenben kapott 60-at. Ehhez képest a Giants 1-1-es mérlege nem is rossz, így két fordulót követően.
A hazaiak gyakorlatilag tökéletes rajtot vettek, ugyanis az első játékhéten nagy magabiztossággal hozták el a győzelmet Pittsburgh-ből, majd csoportrangadót nyertek a rivális Los Angeles Rams otthonában. Két idegenbeli siker a szezon elején nagy dolog és most hazai pályán folytathatják a jó sorozatukat.
Azért nehéz bele látni ebbe a meccsbe a meglepetést, mert a San Francisco a labda mindkét oldalán minőségibb kerettel rendelkezik, ráadásul a vendégeknek a sérülésekkel sincs szerencséjük.
Daniel Jones irányító tehát nagyon nehéz meccs elé néz, hiszen a hazaiak nyomásgyakorlásban a legjobbak közé tartoznak. Barkley nélkül döcöghet a futójáték, a gyenge támadófal miatt pedig a passzokra is nehéz lesz hagyatkozni. Minden adott tehát ahhoz, hogy a San Francisco ezt a meccsét is ledominálja.
Fogadás tekintetében az említett sérülések miatt túl sok vendég pontra nem számítunk.
Tipp: New York Giants pontjai 16.5 alatt @ 1.90