Európa Liga

Duplázó tippünk van a nap legegyértelműbb EL-meccsére

  • gb1

A Leverkusen ihletett formában érkezik a Hacken elleni összecsapásra, mi pedig nem is féltjük az Alonso-legénységet.

Az Európa Liga H-csoportjában a Leverkusen, Hacken, Molde és Quarabag csapatait sodorta össze az élet. A négyesből természetesen a Bayer lóg ki, amely szinte biztosan továbbjut és jó eséllyel tükörsima három ponttal indítja az idei kupakalandot. A fogadók le is verték szépen a "H"-t, amely amúgy sem volt túl acélos, nagyjából 1.30-on nyitott, de már csak 1.15 körül fogadhatunk rá.
 

Csapathírek


Xabi Alonso folytatta a remek munkát, amit tavaly elkezdett és egyes szakírók már bajnokesélyesként emlegetik csapatát. A Bundesliga végső győzelmére továbbra is a címvédő Bayern a favorit, de a bőrnadrágosoknak nem bírtak a gyógyszergyáriakkal a mögöttünk álló pénteken lejátszott bajnokin. A parádés, lüktető 90 percet hozó összecsapást akár meg is nyerhette volna a Kusen, de végül igazságos döntetlen született, még akkor is, ha a 2-2-es végeredményt beállító, enyhén véleményes vendég büntetőre csak az utolsó pillanatokban került sor. Az Alonso-legénység tehát négy kör után tíz ponttal áll az élen és azt se felejtsük, hogy tavaly az EL-elődöntőig verekedte magát.

Még mindig érezzük a fájdalmat, miután az előző szezonban ilyen közel kerültünk a végső sikerhez, de ez a tökéletes motivációt ad mindannyiunk számára. 

- mondta Alonso, hozzátéve, hogy "A Häcken okkal bajnok. Tiszta elképzelésük van a játékról, jó játékosok és nyerő mentalitásuk van. Felkészültünk, és tiszteletet fogunk tanúsítani irántuk. Jól akarjuk kezdeni az EL-kampányt." - méltatva kicsit az ellenfelet is.

A spanyol taktikusnak ugyanakkor pár fontos kihagyóval továbbra is számolnia kell, Arthur, Noah Mbamba és Patrik Schick sérültek, Timothy Fosu-Mensah és a nyáron megszerzett Josip Stanisic pedig betegséggel küzdenek. A rivaldafényt várhatóan Boniface viszi majd, aki a Royal Union SG-től érkezett és már öt gólnál jár a szezonban, tehát remekül pótolja Schicket.

 

Mire érdemes fogadni?


A Hacken sem a svéd bajnokságban - ahol jelenleg harmadik -, sem a végső EL-selejtezőn nem sziporkázott, ha az utóbbi heteket nézzük. A Leverkusen ellenben nagyon egyben van és még a nála erősebb Bayern is megszorongatta. A hazai sikerhez aligha férhet kétség, már a félidőben Kusen-vezetést várunk, ezt viszont érdemes lehet kombinálni, mi a feltörekvő csatártehetség Boniface-tól remélünk még két pontos lövést.

 

Tipp: Félidő/Vége - H/H
+ Boniface kapura tartó lövések - több, mint 1.5 @ 1.88