Darts

Kezdődik a Hungarian Darts Trophy! - négy magyar, négy tipp

  • Cesc18

Komoly izgalmak elé nézünk az első játéknapon, hiszen a külföldi sztárok mellett négy magyar is tábla elé áll.

Pénteken kora délután az MVM Dome-ban elrajtol a Hungarian Darts Trophy és magyar szempontból ez a legérdekesebb játéknap, hiszen négy honfitársunk is tábla elé áll majd. De nem csak a magyarok miatt lesz érdemes kilátogatni, már a nyitónapon ugyanis olyan világklasszisok játékát csodálhatjuk meg, mint például James Wade, Stephen Bunting, Daryl Gurney vagy éppen José de Sousa. 

A sorsolásnál ezeket a nagy neveket elkerülték a magyarok, de a hazai továbbjutás így is komoly bravúrnak minősülne, amit a fogadóirodák szorzói is mutatnak. 

Ezen a porondon a legnagyobb tapasztalattal Kovács Patrik bír, akit idén két European Tour-versenyen láthattunk és bár a győzelem egyiken sem jött össze, de kifejezetten biztató játékot mutatott. Talán a hazai közönség segítségével sikerül legyőzni Rowby-John Rodriguezt, aki egy nagyon ügyes, de legalább annyira hektikus játékos. Ebben a meccsben lehet benne leginkább a magyar győzelem, azonban még "Patyi" sikere is közel háromszoros kasszával kecsegtet. 

Elsőként egyébként a délutáni etapban Vida Mihályt láthatjuk majd, illetve szintén délután lép tábla elé Jagicza Gábor is. Utóbbi egyszer már szerepelt a Hungarian Darts Trophy-n - két éve egy tisztes játékkal 6-3-ra maradt alul -, szóval némi rutinnal a tarsolyában futhatnak neki a pénteki mérkőzésének, amelyen az angol Luke Woodhouse lesz az ellenfele. Vida továbbjutása a lengyel Sebastian Bialecki ellen ötszörös, Jagiczáé közel nyolcszoros pénzt fizetne. 

Utolsóként lép majd színpadra Major Nándor, aki idén szintén volt már képernyőn, miután kvalifikálta magát a Poland Darts Mastersre. Akkor elég komoly kihívás elé nézett, hiszen Luke Humphries volt az ellenfele. Bár az angol söpréssel ment tovább, de Majornak 11 kísérlete is volt duplára, szóval bőven benne volt a pakliban, hogy szorosabb meccset játsszanak. Kíváncsian várjuk, hogy mire megy Ricardo Pietreczko ellen, ha meglepné a németet, hatszoros oddsot zöldítene. 

 

Íme a tippjeink a magyarok meccseire:
 

Vida 180-ak 0.5 alatt @ 2.45

Jagicza +3.5 hendikep @ 2.00

Kovács 180-ak 1.5 felett @ 2.20

Major +3.5 hendikep @ 2.00