A Bundesliga ötödik fordulója ismét rengeteg izgalmat hozott és a gólokból sem volt hiány, a kört pedig egy érdekes kis meccs zárja. Két emelkedett hangulatban lévő együttes csaphat össze, hiszen a Frankfurt és a Freiburg is győzelemmel rajtolt a nemzetközi kupaszíntéren. A vasárnapi csörtének az Eintracht az enyhe favoritja, amit nagyrészt annak köszönhetünk, hogy a csapat még a német élvonal idei kiadásában nem talált legyőzőre.
A Freiburg ellenben két méretes zakóról érkezik, először a Stuttgart (5-0), majd a Dortmund (4-2) hagyta helyben. Ilyen lélektannal utazott Görögországba az együttes, pont oda, ahol tavaly is kezdte az EL-kalandot, mégpedig az Olimpiakosz otthonába. Az előző idényhez hasonlóan - bár annál azért nehezebben - három ponttal sikerült indítani a kiírást,
A gólpasszokkal még némileg adós, de a Német Kupában azért egyet már kiosztott, előbb utóbb ezek is elkezdhetnek jönni. A lehetőséget ugyanis rendszeresen megkapja a klubot ezer éve irányító Streich-mestertől, aki pontosan tudja, hogyan kell a legjobbat kihozni a tavaly sérülések miatt sokat kihagyó 27 éves légiósunkból.
Sallai 🥶#UEL pic.twitter.com/Vd6l6ykNeO
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) September 21, 2023
Mire érdemes fogadni?
Ugyan a Frankfurt még nem kapott ki a Bundesligában, eddig "csak" három 1-1-es remi és egy halovány 1-0-s siker - a rém gyenge Darmstadt ellen - áll a neve mellett. A Konferencia Ligában is egy viszonylag szolid 2-1-es győzelemmel rajtoltak a Sasok, persze a három pont volt a lényeg, de az aránylag nagy mezőnyfölénnyel nem igazán tudtak mit kezdeni.
A felek az utóbbi években rendre szoros, ki-ki meccseket vívtak egymással, most sem várunk kiütést egyik részről sem. Valójában egyik csapat győzelme sem lenne meglepetés, így mi inkább újfent a játékos spéci tippek körül nézegettünk. Kecsegtetőnek tűnik 2.50-szeres pénzért, hogy a magyar válogatottba is pazar formát mutató Sallai gól vagy gólpassz formájában ismét kiveszi a részét a sikerből, de óvatos duhajként egyetlen kaput eltaláló lövésére is tisztességes, 1.50-szeres szorzót kapunk.
✅ Tipp: Sallai összes lövések a kapura 0.5 felett @1.50
Fogadási határidő: szeptember 24. 17:30