Hat meccsre is sor kerül a Serie A-ban szerda este és bizony a Lecce keddi vereségével már csak az Inter számít veretlennek. A Nerazzurri előtt kötelező győzelem áll a Sassuolo ellen, de a forduló rangadóját talán a Milan játssza, amely Szardíniára látogat.
Márpedig az újonc Cagliari nem kezdte jól az évet, hiszen öt forduló alatt csak két remire futotta. Ranieriék sorsolása vegyes volt, hiszen az Atalanta, Inter duó ellen nem csoda a 0 pont, viszont a Bologna, Udinese, Torino hármas ellen kevésnek tűnik a 2 egység hosszútávon, az ilyen találkozókon pontokat kellene gyűjtenie a rutinos mester fiainak, hiszen a cél egyértelműen csak a bennmaradás kiharcolása lehet.
A legnagyobb problémát egyelőre a lőtt gólok adják, hiszen 450 perc alatt mindössze egyetlen találatra futotta, igaz a másik rovátkában is csak hat található, vagyis a védelemmel nincs probléma. Ráadásul a Milan után Firenzébe látogat a Cagliari, majd érkezik a Roma - ez pedig könnyedén lehet akár zsinórban nyolc nyeretlen meccs is a bajnokság elején.
"Sejtettük, hogy nehéz lesz a rajt, ráadásul most a Milan érkezik, amely szeretne újra Olaszország bajnoka lenni. Lehetne több, de kevesebb pontunk is, mint amennyi most van, de nagyon hosszú még a szezon. Szükségünk van az optimizmusra és pozitív ingerekre, úgy vélem, egy győzelem átszakítaná a gátakat a játékosokban" - nyilatkozta Ranieri.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Cagliari Bergamóban még kapura lövést sem tudott elérni, így van hová fejlődnie a szárdoknak. Persze nincs könnyű helyzetben a tréner, hiszen Lapadula, Pavoletti és Rog sem bevethetőek, vagyis a támadójátékban akadnak maródiak.
A vendégeknél is borulhat a kezdő több helyen is, hiszen Pioli mester sem áll éppen jól a hiányzókkal. Sportiello a Verona ellen clean sheettel debütált, Maignan sérülése miatt pedig ezúttal is főszerepet kaphat. A Hellas ellen viszont Krunic kidőlt, így a középpályán könnyen lehet, hogy egy Loftus-Cheek-Adli-Pogeba hármast láthatunk majd, esetleg Reijnders is szóhoz juthat.
A Sempre Milan szerint a csatársorban csak Pulisic helye biztos, az amerikai mellett Okafor (vagy Jovics) és Chukwueze kezdhet, míg Leao és Giroud pihenőt kap majd.
Előbb-utóbb megtörik majd a Cagliari gyenge szériája is, de úgy véljük, nem most. Ahogy a keddi Juve-Lecce meccs is kevés gólt hozott, úgy az Unipol Domusban is az under felé nézelődünk, tippjeinket így erre a gondolatmenetre építettük fel.
✅ Tipp #1: AC Milan -2.5 kaput eltaláló lövés @ 1.75
✅ Tipp #2: Cagliari 0.75 gól alatt @ 1.87
Fogadási határidő: szeptember 27. 18:30