Az Angol Ligakupa szerdai játéknapjának rangadóját Newcastle-ben rendezik, ahova a Manchester City látogat. Az oddsmesterek nem mernek igazán állást foglalni a találkozó favoritját illetően, teljesen háromesélyesre szabták az oddsokat, egy hajszállal ugyanakkor a vendégek felé billentik a mérlegnyelvét, akikre átlagosan 2.60-szoros pénzt fizetnének ki.
Csapathírek
A hazaiaknak jól jött a kéthetes leállás, hiszen a Liverpool, majd a Brighton elleni zakókat követően két győzelem és egy döntetlen a mérlegük. A Premier League-ben előbb a Brentfordot nyomták le 1-0-ra, majd vasárnap 8-0-ra (!!!) nyertek az újonc Sheffield Unitednél, így a nyolcadik helyre jöttek fel a bajnokságban, a két meccs között pedig a Bajnokok Ligája keretén belül gól nélküli remit hoztak össze a Milánnál.
Jó formában vannak tehát Eddie Howe-ék, ráadásul nincs sok hiányzójuk, hiszen biztosan csak Joeliton, Willock és Krafth marad ki, míg Barnes szereplése kérdéses szerdán. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy a fiatal mester megkavarja a lapokat, de külföldi szaklapok előzetesen erős kezdőt jósolnak a Szarkáknak, ami a tekintetből nem is lenne meglepő, hogy tavaly egészen a fináléig meneteltek a sorozatban...
Ami a vendégeket illeti, a manchesteriekre sem lehet panasz, no, nem csak mostanság, hanem az egész szezont figyelembe véve. Az Égszínékek ugyanis zsinórban nyolc sikerrel (az Európai Szuperkupát büntetőket követően húzták be) a hátuk mögött utazhatnak a St. James' Parkba, avagy a válogatott meccsek miatti szünetet követően három győzelmet számlálnak. A West Ham (3-1), a BL-ben a Crvena zvezda (3-1), majd szombaton a Nottingham (2-0) sem okozott tehát gondot számukra, vagyis továbbra is vezetik a PL-t.
Biztos hiányzója Guardiolának De Bruyne, Kovacic, Bernardo Silva, Stones és a hétvégén kiállított Rodri lesz. Azonban ahogy a hazaiaknál, úgy a vendégeknél is várható egy-két változás, például a kapuban Ortega kezdhet, de Aké, Lewis, Gómez, Grealish vagy Phillips is a kezdőben találhatja magát, igaz, a hírek szerint Haalanddal és Álvarezzel rohamoz majd a katalán tréner, vagyis egy azért erős City futhat ki a pályára.
Mire érdemes fogadni?
A felek az idei szezonban már összemérték tudásukat, a PL-ben, fordított pályaválasztás mellett 1-0-ra nyert a City, viszont tavaly 3-3-ra végzett Newcastle-ben.
Az biztos, hogy egy szoros mérkőzés van kinézőben, köszönhetően annak, hogy a manchesteriek szinte biztosan nem a komplett fegyverarzenáljukat vetik be, illetve, hogy a hazaiak komolyan veszik a sorozatot, persze a vendégek is.
Ettől függetlenül, figyelembe véve az előjelek, egy remek meccsre van kilátás, ahol jó néhány gól születhet, ezért behúzzuk azt a klasszikusnak mondható tippet, hogy mindkét csapat szerez gólt + több, mint 2,5 találat születik a meccsen, méghozzá közel duplázósért.
✅ Tipp: Mindkét csapat szerez gólt + Több, mint 2,5 gól @1.92
Fogadási határidő: szeptember 27. 21:00