Darts

Bőven duplázhatunk ezzel a négy tutival Manchesterben

Jön a Premier League 10. estéje, a mezőnyt pedig ezúttal Manchester városa látja vendégül.

Múlt héten Belfastban új bajnokot avathattunk, Luke Littler első tornagyőzelmét jegyezte a Premier League-ben és ezzel ő lett idén az ötödik, aki egy fordulóban diadalmaskodni tudott. Három dartsosnak nincs még veretlen estéje, közülük az a Rob Cross áll a legjobban a tabellán, aki a forduló első meccsén Nathan Aspinallal néz majd farkasszemet. 

Az idei alapszakasz során ez már az ötödik csörtéjük lesz és meglepetésre a korábbi négy meccsük mindegyikét Aspinall nyerte, a legutóbbi kettőt egyaránt 6-5 arányban. 

Érdekes, hogy ennek ellenére a Tippmixpro egy hajszállal inkább Crosst tartja esélyesebbnek, pedig a világbajnok angol az előző fordulóban kifejezetten gyengén játszott Peter Wright ellen, majd a húsvéti European Tour során sem a meggyőző arcát mutatta. Aspinall sokkal inkább elemében van, amíg Cross az elmúlt három fordulóban 0 egységet jegyzett, addig a másik angol két döntővel és egy elődöntővel nyolc pontot szorgoskodott össze. Nem kérdés, hogy ebben a párharcban pluszos hendikeppel Aspinallt támogatjuk. 

Az angol házi rangadó győztesére biztosan nem vár könnyű feladat az elődöntőben, hiszen a Luke Littler - Michael van Gerwen továbbjutójával találkozik majd. Előbbinek nagyon érett már egy tornagyőzelem és Belfastban végre összejött neki. Ehhez kellett, hogy megszakítsa Luke Humphries fantasztikus sorozatát, majd éppen mostani ellenfelét küldte haza. Ez Littlernek sorozatban a második győzelme volt Van Gerwen ellen, míg előtte két 6-5-ös győzelmet jegyzett a holland, szóval pokolian meggyűlik a baja a fiatal vetélytársával. A hétvégén azért jó formát mutatott a holland is, így komoly adok-kapok elé nézünk. 

A tábla másik felén az előző két világbajnok feszül majd egymásnak, avagy a jelenlegi ötödik Michael Smith és az éllovas Luke Humphries. Ugyan utóbbinak Belfastban megszakadt a győzelmi sorozata, de azt nem lehet mondani, hogy egy nagyon visszavetette volna a játékát, hiszen húsvétkor fantasztikus teljesítménnyel húzta be a German Darts Grand Prix-t. Humphries az elődöntőben Gerwyn Price-nak három, míg a döntőben Van Gerwennek egy (!) leget engedett...Smith messze nem tűnik ilyen élesnek, ráadásul idei mindhárom PL-meccsét elveszítette a világelső honfitársa ellen, így nem kérdés, hogy melyik dartsos ennek a párharcnak az esélyese. Humphries egyébként több, mint egy éve veretlen Smith ellen, legutóbb tavaly januárban kapott ki 'Bully Boy'-tól. 

Lesz 9 nyilas vagy 170-es kiszálló? Humphries bombaformában és hétvégén kétszer is kifogta a nagyhalat. Előbbire 20.00-as, utóbbira 8.25-ös oddsot kapunk a Tippmixpro-nál. 

Alsó házi rangadó az utolsó negyeddöntőben. Fura ezt így leírni Gerwyn Price és Peter Wright esetében, hiszen mégiscsak világbajnokokról beszélünk. De jelenleg ez a helyzet, a skót négy, míg a walesi hét ponttal szerénykedik a tabella utolsó két helyén. Price az elmúlt hat fordulóból ötször győzelem nélkül távozott, még Wrightot sem tudta legyőzni három héttel ezelőtt. A hétvégén viszont igen, így talán a walesi tekinthető a meccs favoritjának, ugyanakkor azt ne felejtsük el, hogy Price ebben az alapszakaszban angliai helyszínen még nyeretlen...

{"headTitle":"Premier League, 10. forduló","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-04 20:00","footerTitle":"2.43","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Aspinall +2.5","odds":"1.30","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Littler +2.5","odds":"1.21","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Humphries +1.5","odds":"1.21","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Wright +3.5","odds":"1.28","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️

  • Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
     
  • Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
     
  • Tippmixpro mobilapplikáció 📲
     
  • Élő stream közvetítések 📺
     
  • Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀
     
  • Lépj be a Tippmixpro oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. 👇
     

>>>Tippmixpro Regisztráció <<<