Bajnokok Ligája

A City nyeregben, de a Bayern nem? Oddsok a továbbjutókra

Mindkét keddi negyeddöntő döntetlennel ért véget, a továbbjutás így még teljesen nyitott mindkét párharcban.

Remek találkozókkal indult el a Bajnokok Ligája negyeddöntős szakasza, hiszen a keddi két mérkőzésen összesen 10 gólt láthattak a szurkolók. Az előzetesen favoritnak gondolt Arsenal csak 2-2-re végzett a félidőben még vezető Bayern Münchennel szemben, míg a Manchester City 3-3-as remit ért el a Real Madrid otthonában. 

 

>>>Tippmixpro regisztráció biztonságos linken keresztül <<<

Mivel az idegenben lőtt góloknak már egy ideje nincs jelentősége az oda-visszavágós párharcokban, így kijelenthető, hogy 90 perc játék után még egyik párharcban sem dőlt el semmi. 

 

Nyeregben a City, de a Bayern nem? 

Megnéztük, hogyan módosították a továbbjutásra kínált szorzóikat a bukmékerek az első mérkőzések után. Természetesen adja magát, hogy a második meccset hazai környezetben megvívó együttesek farovitok legyenek az elődöntőre. A Manchester City - Real Madrid párharcban ez meg is valósul, hiszen a City továbbjutására 1.35-ös oddsot fizetnek, míg a királyi gárda továbblépése 3.20-as szorzót fizet.

A Guardiola-féle Man City három alkalommal játszott odahaza a Real ellen a BL-ben és a mind a három meccset meg is nyerte, tavaly májusban például 4-0-ra. 

Ezek alapján jogos is lehet a bukmékerek szorzója, ugyanakkor a Real Madrid Angliában is képes lehet kicsikarni a továbbjutást. 

{"headTitle":"Manchester City - Real Madrid - Ki jut tovább? ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-17 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Manchester City ","odds":"1.35","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Real Madrid ","odds":"3.20","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

A másik párharcban a fogadók letették a voksukat az Arsenal mellett. A keddi meccs előtt a kezdésre már 1.70 alá kúszott be az Ágyúsok rendes játékidőben aratott győzelmének az oddsa, azonban a Bayern München nem adta magát. A németek a félidőben még vezettek, végül be kellett érniük az iksszel, ami egyáltalán nem rossz teljesítmény. 

Annak ellenére, hogy a londoni remi a bajoroknak kedvez inkább, a továbbjutásra kínált szorzókban ez nem igazán ütközik ki, hiszen közel azonos esélyeket szabtak meg a két csapatra az oddsmesterek. 

{"headTitle":"Bayern München - Arsenal - Ki jut tovább? ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-17 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Bayern München ","odds":"1.88","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Arsenal ","odds":"1.92","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

Szerinted melyik két csapat lesz a továbbjutó?