Bajnokok Ligája

Itt vannak a tippjeink a PSG-Barcelonára

Párizsban kezdődik a PSG-Barcelona párharc, a bukmékerek szerint az odavágón Mbappéék az esélyesek.

Nem akármilyen mérkőzéseket láthattunk a keddi BL-napon, hiszen mindkét negyeddöntő egészen nagy izgalmakat és nagyszerű gólokat hozott. Döntés azonban sehol nem született, a két döntetlen azt jelenti, hogy szó szerint semmi nem dőlt el a visszavágó előtt. 

Nem vagyunk benne biztosak, hogy a szerdai napon ebben változás lesz. Kiegyenlített párharcoknak nézünk elébe, ahol nehéz megjósolni az esélyeket. A PSG-Barcelona találkozón is közel állnak egymással a csapatok, igaz a pályaválasztás miatt a fogadóirodák egyértelműen a francia bajnok sikerét várják (inkább). 

>>>Tippmixpro regisztráció biztonságos linken keresztül <<<

 

Csapathírek 

A spanyol kupadöntő miatt a Barcelonának nem volt a hétvégén bajnokija, így közel másfél hetet tudott készülni erre a találkozóra. Xavinak ez az idő nem jött rosszul, ugyanakkor a középpálya kulcsemberei nem épültek fel időben. Frenkie de Jong, Pedri és Gavi is maradt a partvonalon kívül, akárcsak Balde, Christensen viszont ott van a keretben. A katalán sajtó szerint elöl a Lewa-Yamal-Rapinha trióval kezdhet a Barca, bár utóbbi helyén elképzelhető Joao Félix is. 

 

A PSG egy döntetlennel melegített erre a meccsre. Luis Enrique szemmel láthatóan jóval izgágább e meccs előtt, mint szokott, volt pár csípős megjegyzése Xavinak, ami a lélektani hadviselés eszköze lehetett. A PSG-ben a régóta sérült játékosok (Kimpembe, Kurzawa, Rico) mellett Hakimi eltiltása lehet igazán fájó pont a franciáknak. 

[4446285] 2024-04-10 21:00:00 Paris Saint Germain - Barcelonax

Mire érdemes fogadni? 

Négy évvel ezelőtt játszott utoljára egymással a két csapat és akkor a PSG Mbappé vezérletével szétkapta a még Messivel felálló Barcát. Aki emlékszik netán azokra a meccsekre, az tudhatja, hogy a Barcának egyszerűen nem volt megoldása a PSG gyors támadásaira. Erre most is komoly figyelmet kell, hogy szenteljenek, hiszen Mbappé nem lett rosszabb játékos és alighanem extra motivált lesz egy Barca elleni BL-meccsen, így elég komoly esély van rá, hogy az Aranylabda egyik fő várományosa betaláljon Ter Stegen kapujában. 

Tippjeinket is a Teknőcre húznánk fel - különböző verziókban. Nem gondoljuk, hogy a PSG elbukja ezt a meccset odahaza, így az 1X-szel megtoldva Mbappét 1.97-es oddsot kapunk, ha pedig még a lap-lap opciót is hozzáfűzzük fűszernek, akkor már 2.10 feletti szorzót kockáztathatunk. 

 

Te mire fogadnál ezen a meccsen? 

{"headTitle":"PSG - Barcelona ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-10 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Kylian Mbappé gólt szerez ","odds":"1.76","customLink":"https://tracker.tippmixpro.hu/link?btag=60708354_352138 ","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Mbappé gólt szerez + PSG vagy döntetlen ","odds":"1.97","customLink":"https://tracker.tippmixpro.hu/link?btag=60708354_352138","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Mbappé gólt szerez + Mindkét csapat kap lapot + PSG vagy döntetlen ","odds":"2.12","customLink":"https://tracker.tippmixpro.hu/link?btag=60708354_352138","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4446285] 2024-04-10 21:00:00 Paris Saint Germain - Barcelonax;