Serie A

Ez a tipp valószínűleg veszít, mégis meg kell játszani!

  • varin

3 vesztes Oddsrakéta után szerintünk következik a 4., de érték azért biztosan van benne.

Nincs igazán jó formában a    napi megemelt piaca, az Oddsrakéta, hiszen zsinórban 3 alkalommal lett vesztes. A BL- és az EL-tippek után most Itáliába kalandozunk, ahol az esti Cagliari-Juventusra kapunk tizedekkel megemelt oddsot.

4230854

A magyar buki Oddsrakétája két Juve-gólra fizetne @2.70-es oddsot, ami alapesetben 2.00 és 2.10 között lenne, fogadóirodától függően. Mint látható tehát, ezúttal is igencsak sok tizedet emelt a Tippmixpro az ajánlatán, amelyen így már komolyan érdemes elgondolkozni, még akkor is, ha nem tűnik jó tippnek.

A meccs ugyanis igazán csak a Cagliari számára fontos, amely a bennmaradásért küzd, ha pedig legyőzi az Öreg Hölgyet, az hatalmas lépés lenne számára. Ezzel szemben a Juventus stabilan a 3. helyen áll, onnan elmozdulnia nem egyszerű, így erőteljesen kérdéses a motiváció is a vendégek számára.

A forma sem az igazi, a Coppában ugyan nyerni tudott a zebracsíkos csapat, de egyrészt talán a Lazio elleni visszavágó van most fókuszban, amelyre jövő hét kedden kerül sor, másrészt Max Allegri csapata az utolsó 11 bajnokijából csak 2-t nyert meg.

Ebből a 11 meccsből a Juventus csupán 3-szor lőtte meg a legalább 2 gólt, idegenben egyszer, Veronában.

Ami talán jó hír,az az, hogy Vlahovics és Chiesa is bevethető, nem valószínű, hogy Allegri nagyon pihentetné támadóit. Ugyanakkor a körülmények azt mondatják velünk, hogy valószínűbb, hogy ez a tipp nem fog nyerni.

Mi a teendő, ha nem jó tipp az Oddsrakéta?

Az, hogy önmagában valami inkább lesz vesztes, mint nyertes, nem jelenti azt, hogy nem érdemes rá fogadni! Ha számszerűsíteni akarnánk és mondjuk azt mondanánk, hogy ez a tipp körülbelül 40%-os valószínűséggel fog nyerni, máris az általunk jósolt, reálisan 2.50-es odds helyett kapunk 2.70-eset.

A Tippmixpro Oddsrakétájának pedig a legtöbb esetben pont az a szépsége, hogy nem feltétlenül jó tippre kapunk olyan oddsot, amelyen muszáj fogadnunk. Így mi azzal a tanáccsal ajánljuk ennek megjátszását, hogy azért készüljünk fel rá, hogy egy értékkel bíró, de vesztes tippünk lesz.

Hosszútávon pedig ugye a value többet ér, mint az egyszeri profit...

{"headTitle":"Cagliari-Juventus","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-19 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Oddsrakéta: Juventus legalább 2 gólt szerez","odds":"2.7","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4230854] 2024-04-19 20:45:00 Cagliari - Juventusx;