Magyar Kupa

Ezekre a tippekre gondoltunk a Paks-Kisvárda elődöntőben

A bajnokságban leeresztett a Paks, de a kupában még meglehet a döntő, ehhez a Kisvárdát kell kiejtenie a tolnaiaknak.

Kedden a Paks-Kisvárda elődöntővel folytatódik az idei Magyar Kupa, szerdán majd a Nyíregyháza-Ferencváros csatájával folytatódik. Az első elődöntőben két nagyon ellentétes formában játszó csapat feszül majd egymásnak, hiszen a Paks totálisan leeresztett az NB I-ben, az utolsó 6 fordulóban nyeretlen, ráadásul zsinórban már 5 zakót számlál, hétvégén pedig Felcsúton beleszaladt a késbe és 5-0-s pofonnal tért haza. 

 

>>>Tippmixpro regisztráció biztonságos linken keresztül <<<

Nem tudjuk pontosan mi lehet az oka annak, hogy Bognár György együttese ennyire kipukkadt, mindenesetre meglehetősen érdekes, hogy a tavalyi szezonban is láttunk egy hasonló leolvadást a szezon végén. Akkor elbukta a nemzetközi kupaindulás lehetőségét a Paks és most is elindult ebbe az irányba, noha azért a TOP4-ből nehéz lesz kicsúsznia, márpedig jó eséllyel a bajnokság első négy helyezett csapata képviselheti majd nyáron a magyar bajnokságot az európai kupasorozatokban. 

Paksi SE#hungary-paksi_se#5

Hogy ebben a leolvadásban van e szándékosság vagy nincs, azt innen kívülről nehéz megmondani, mindenesetre a Paks most az a csapat, amelyben nem igazán érdemes megbízni fogadóként. A tolnaiakra amúgy is jellemző a kiszámíthatatlanság, mind az eredmények, mind akár a góltermés terén, szóval hiába tették fel csalogató módon 1.70 felett a hazait, mi ez esetben távol maradnánk ettől az opciótól. 

A Kisvárda szinte biztosan kiesik majd az NB I-ből, ugyanakkor a szabolcsiak még életben vannak, köszönhetően a Fradi elleni döntetlennel és az immáron négy meccse tartó veretlenségüknek. Nem ritka az olyan eset, amikor egy már-már kilátástalan helyzetben lévő együttes - a terhektől megszabadulva - egyszer csak megtáltosodik, és most valami ilyesmit láthatunk a Kisvárda esetében is. 

"Minden mérkőzés egyformán fontos, így van ez a bajnokságban és a kupában is .Játékosaim nem először bizonyítják, hogy lehet rájuk számítani, gondoljunk csak az MTK elleni előző kupameccsre vagy a mostani bajnokira is. ...A csapat összetételével kapcsolatosan pedig kellemesek a gondok, de biztos vagyok benne, akiknek bizalmat szavazunk, megállják majd a helyüket. Bármelyik csapat ellen van keresnivalónk, ezt az utóbbi időben bizonyítottuk, és így lesz ez Pakson. Az is igaz, nem szabad kiindulni a bajnokságban mutatott formából, hiszen ez kupameccs, itt egyetlen mérkőzésen dől el minden. A Paks egész éves teljesítménye még így is meggyőző, dobogós helyen áll, harcban a nemzetközi porondért, amit a kupasorozaton keresztül is kivívhat. Ők két éve már átélték azt, amire mi vágyunk, eljutottak a Puskás Arénáig. Velünk ez most először történhet meg, úgyhogy a motivációnk erősebb kell, hogy legyen, szeretnénk ebből is profitálni. Ha már idáig eljutottunk, vágyunk arra, hogy bejussunk a fináléba.” – árulta el Feczkó Tamás vezetőedző a várdaiak honlapjának. 

 

Mire érdemes fogadni?

Valahol egyetértünk Feczkóval abban, hogy a Kisvárda mintha motiváltabbnak tűnne. A Paks az egész kupasorozatban szenvedett, három fordulóban is hosszabbításra kényszerült, ami rögös utat jelent az elődöntőig. 

Bármennyire igaza van abban a várdai edzőnek, hogy nem szabad a formát figyelni, azért mégiscsak jelent(het) valamit, hogy a Paks hetek óta csak keresi önmagát. Nem is gondoljuk, hogy egycsapásra megtáltosodnak a paksi fiúk, így bizony inkább a vendégek szorzójában látunk értékét. 

A Kisvárda +1-es hendikep abszolút játszható ezen az 1.60 körüli szorzón, hiszen tétünk csak abban az esetben megy a kukába, ha a Paks kettő vagy annál nagyobb különbséggel nyer a rendes játékidőben. 

A másik tippötletünk egy mindkét csapat szerez gólt opció, 1.70 feletti szorzón. A Paks elöl-hátul gólképes, a Kisvárda pedig felfelé ívelő formában van most, így egy gólváltás abszolút kinéz(het) ebben a párharcban. 

Te mire fogadnál a Paks-Kisvárda elődöntőn? 

{"headTitle":"Paks - Kisvárda ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-23 20:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt ","odds":"1.73","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Ázsiai hendikep - Kisvárda +1","odds":"1.59","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4458079] 2024-04-23 20:00:00 Paksi SE - Varda SEx;