Premier League

Ki ellen, ha nem az utolsó ellen? - tippek az MU-Sheffield bajnokira

Március után nyerne ismét rendes játékidőben tétmérkőzést a Manchester United.

Szerdán négy meccs kerül terítékre a Premier Leauge-ben, melyek közül mostani írásunkban a Manchester United-Sheffield United ütközettel foglalkozunk. A találkozónak a hazaiak a toronymagas favoritjai, sikerüket ugyanis átlagosan 1.40-szeres szorzó alatt mérik a bukmékerek.

Csapathírek

Pedig nincs nagy formában az MU, sőt, a március eleji, Everton elleni 2-0-s sikert követően nem tudott nyerni rendes játékidőben, tétmeccsen. A bajnokságban a Brentforddal (1-1), a Liverpoollal (2-2) és a Bournemouthszal (2-2) remizett, míg a Chelsea-től kikapott (3-4), így a hetedik helyre csúszott vissza, igaz, ugyanannyi pontja van, mint a hatodik Newcastle-nek.


>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<


Az FA Kupában viszont bejutott a fináléba, hiszen a negyeddöntőben, hazai pályán a Liverpool ellen 4-3-ra nyert a hosszabbítást követően (2-2-re végeztek a felek a rendes játékidőben), majd vasárnap a másodosztályú Coventryt gyűrte le. Igaz, óriási nehézségek árán, hiszen hiába vezettek a Vörös Ördögök 70. percben még 3-0-ra (!!!) a City egalizálni tudott a 90+5. minutumban. A 120+1. percben a másodosztályú csapat a vezetést is megszerezte, de les miatt érvénytelenítették találatát, a büntetőket pedig a manchesteriek lőtték jobban, így végül döntőzhetnek a városi rivális ellen a sorozatban, május végén.

A formán kívüli MU-ból pedig hét közben rengetegen kimaradhatnak, Shaw, Malacia, Martial, Lindelöf, Lisandro Martínez, Mount és Kambwala sérülés miatt biztosan nem lép pályára, míg Varane és Evans játéka kérdéses.

[4193818] 2024-04-24 21:00:00 Manchester United - Sheffield Unitedx

Ami a vendégeket illeti, a Pengések ritka pocsék formában utaznak az Old Traffordra, ugyanis a február eleji, Luton elleni, 3-1-es idegenbeli sikerüket követően nem tudtak nyerni. Avagy kilenc bajnoki óta nyeretlenek, ezen intervallumban három döntetlent és hat vereséget tudnak felmutatni. Az utóbbi két meccsüket ráadásul elbukták, méghozzá a Brentford (0-2), valamint szombaton a Burnley ellen (1-4)...

Utóbbi zakó pedig azért lehet különösen fájó, hiszen így a maradék esélyüket is elveszítették a bennmaradással kapcsolatosan a sheffieldiek. Ugyanis 33 kör alatt mindössze 16 egységet kapirgáltak össze, amivel az utolsó helyen tanyáznak, avagy 10 egységre vannak a vonaltól. A hátralévő öt kanyarban tehát ennyit, de a nagyon gyenge gólarányuk (-57) miatt 11 pontot kellene hozniuk a Nottinghamen, öt kör alatt, az eddig látottak alapján lehetetlen küldetés...

A hátralévő meccseken tehát abszolút teher nélkül futballozhatnak a vendégek, akiknél nyolcan biztosan nem lépnek pályára szerdán sérülés miatt (Lowe, Norringhton-Davies, Basham, Egan, Baldock, Brewster, Davies, Jebbison), míg Robinson szereplése bizonytalan.

Mire érdemes fogadni?

A felek októberben találkoztak utoljára, akkor a Manchester United 2-1-re tudott nyerni a Bramall Lane-en. 

Habár nincsenek bombaformában, azért jobb passzban vannak a manchesteriek, avagy hazai pályán, a már biztos kieső Sheffield United ellen kötelező begyűjteniük a három pontot, pláne úgy, hogy győzelmi kényszerben vannak. Azonban látva a hétvégi találkozójukat, hendikeppel nem vennénk ki őket, viszont, mivel szerintünk nem maradnak el a gólok sem (ismerve a vendégeket), így ha a "H" mellé találatokra is fogadunk, így pedig már jól fizető fogadási opciókat kapunk.

Mindezek tükrében pedig arra fogadunk, hogy az MU nyer, valamint több, mint 2,5 gól születik 1.70-szeres pénzért, de 2.40-szeres oddsért azt is bepróbáljuk, hogy a hazaiak győznek, s mindkét csapat betalál.

{"headTitle":"Manchester United - Sheffield United","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-24 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Fogadáskészítő: Manchester United nyer + Több, mint 2,5 gól","odds":"1.70","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Fogadáskészítő: Manchester United nyer + Mindkét csapat szerez gólt","odds":"2.40","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4193818] 2024-04-24 21:00:00 Manchester United - Sheffield Unitedx;