Bajnokok Ligája

1.53 és 2.33-szoros BL-szorzókra szavaz a Hathárom népe

Bellingham, Kane, Mbappé, netán Füllkrug? Olvasóink véleménye szerint nem kérdés, melyikük vezeti sikerre csapatát.

Kedden és szerdán lesz terítéken a 2023/24-es Bajnokok Ligája idény elődöntőinek odavágója. A talpon maradt két német együttes, a Bayern és a Dortmund is hazai pályán alapozhatja meg az esetleges továbbjutást. Amennyiben a Bundesliga-óriások jutnának tovább, akkor megismétlődne a 2013-as döntő, amit meglepő módon szintén a Wembley-ben rendeztek.

Vajon melyik sztár vezeti sikerre csapatát? Fotó: Twitter

Erre mondjuk kevés az esély, hiszen a fináléba jutásra pont, hogy a Real Madrid és a PSG a favorit. Mindkét együttes önbizalommal teli érkezhet, hiszen a bajnokság már zsebben van, a formaidőzítés pedig tökéletesen sikerült. A német együttesek viszont hullámzó teljesítmény mutattak az utóbbi időben és a statisztikai mutatók sem az ő oldaluk felé billentik a mérleget. A bajor csapat például legutóbb 2012-ben ejtette ki spanyol riválisát az első számú európai kupasorozatból, azóta viszont mind a három párharcot a királyiak nyerték. 

Na, de nem szaporítjuk tovább a szót, hiszen volt már és lesz is még bőven szó az esélyekről, illetve a mérkőzéseket övező legfontosabb információkról. Most viszont lássuk, hogy a Hathárom népe hogyan látja az esélyeket, hiszen a negyeddöntők után szavazásra invitáltuk őket, vagyis titeket. Közel 250 voks érkezett, amely alapján kikristályosodott a kép, hiszen

olvasóink közel 70 százaléka úgy véli, hogy június elsején a Real Madrid 15. BL-címét ünnepelheti majd a Wembley közönsége előtt!

A bukmékerek is az Ancelotti-csapatot várják végső győztesnek, erre a szorzó jelenleg 2.30 körül mozog. Természetesen ehhez az is kell, hogy a Blancók legyűrjék az Arsenalt kiejtő Bayern, ez pedig 1.53-szoros megtérüléssel járna.

A továbbra is élő szavazáson amúgy a második helyen jelenleg ha szorosan is, de a történelmének első BL-serlegére pályázó PSG áll. Az igazi underdog pedig a trófeát az 1996/97-es szezonban már egyszer elhódító Dortmund, amelyre csupán öt százaléknyi szavazat futott be.

Ha még nem szavaztál, kattints a képre!

{"headTitle":"Bajnokok Ligája 2023/24","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-30 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Bayern München-Real Madrid - Real jut tovább","odds":"1.53","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Végső győztes - Real Madrid","odds":"2.33","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️

  • Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
     
  • Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
     
  • Tippmixpro mobilapplikáció 📲
     
  • Élő stream közvetítések 📺
     
  • Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀
     
  • Lépj be a Tippmixpro oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. 👇
     

>>>Tippmixpro Regisztráció <<<