Bajnokok Ligája

Csábító a szorzó, de talán most kihagyható az Oddsrakéta

Hármas szorzó van a szerdai Oddsrakétában, a nyertes tipphez pedig sok gól kell a Dortmund-PSG-n.

Német-francia párharccal folytatódik a Bajnokok Ligája elődöntős szakasza, szerda este a francia bajnok PSG a Borussia Dortmund otthonába látogat. A mérkőzés esélyeiről ebben a cikkünkben értekeztünk , sőt, egy büntetőlapos tippcsokrot is összeállítottunk a meccsre. 

A Tippmixpro szerdai ajánlatából természetesen nem maradhatott ki az Oddsrakéta akció, ezúttal pedig kereken hármas szorzót foghatunk meg az ajánlattal. Ami egyébként úgy szól, hogy a mérkőzésen látunk legalább 4 gólt. 

 

Ez ugye a 3.5 gól feletti fogadásnak felel meg, amire a piaci átlag alapján 2.30-as szorzókat lehet megfogadni. Bár ez azt jelenti, hogy az Oddsrakéta szorzója komoly értékkel kecsegtet, azért jegyezzük meg gyorsan, hogy a két csapat a csoportmérkőzések során is találkozott egymással, és egyik találkozón sem tudta leszállítani ezt a termést (1-1 illetve 2-0). 

>>>Tippmixpro regisztráció biztonságos linken keresztül <<<

Sőt, az egyenes kieséses szakaszokban azért nem feltétlen jellemző a gólparádé. Itt egy elődöntőről beszélünk, ahol óriási a tét és mivel a továbbjutás két mérkőzés alapján dől el, olyan nagyon nincs még miért kockáztatni a csapatoknak. Persze ettől függetlenül összejöhet a legalább négy találat a meccsen, hiszen olyan támadók szaladgálnak majd a pályán mint Sancho vagy Mbappé, de összességében mi most úgy érezzük, ez az Oddsrakéta akár most ki is hagyható...

 

{"headTitle":"Dortmund - PSG ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-05-01 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"ODDSRAKÉTA - A mérkőzésen legalább 4 gól lesz ","odds":"3.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4446287] 2024-05-01 21:00:00 Borussia Dortmund - Paris Saint Germainx
[4446287] 2024-05-01 21:00:00 Borussia Dortmund - Paris Saint Germainx;