Európa Liga

Nincs bírás a Leverkusennel a friss EL-oddsok alapján

A Bayer magabiztos előnyt szerzett Rómában és a bukik szerint nagyjából már most átadhatnánk neki a trófeát.

A Bajnokok Ligájához hasonlóan az Európa Ligában is a két elődöntő közül az egyiket sokkal nagyobb figyelem övezte. Ezt a tavalyi döntős Roma és a hihetetlen szezont futó Leverkusen vívta, a németek pedig a vártnál talán simább, 2-0-s sikert arattak a Stadio Olimpicóban.

Ezzel gyakorlatilag eldöntötte a párharcot a gyógyszergyári csapat, amelynek továbbjutására már oddsot sem ad a   ,

míg Lukakuék újabb fináléjára 18.50-szeres pénzt kínál a buki. A Bayernek ez már a 47. veretlen meccse volt az idényben és már csak a hétvégi bajnokit kell kihúznia ahhoz, hogy beállítsa a Benfica 60-as években véghez vitt történelmi rekordját. A korábban szürreálisnak tűnő teljes veretlen szezon reménye is él még, ehhez még hat összecsapást kéne lehozni vereség nélkül, közte az EL- és Német Kupa-döntővel. A nagy meneteléssel már több külön anyagban is foglalkoztunk, a legfrissebbet ide kattintva találjátok.

>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<


A kisebb figyelmet élvező Marseille-Atalanta 1-1-es eredménnyel zárult, ez inkább a franciáknak fájhat, akik több komoly helyzetet is elpuskáztak. A Stade Velodrome közönsége azért nem lehet teljesen elégedetlen, hiszen a látottak alapján a továbbjutás esélye bőven megvan, bár a bukik szerint az eredmény egyértelműen az olaszoknak kedvez. Gasperini fiai a klub történelmének első nemzetközi kupadöntőjét harcolhatják ki a május 9-i visszavágón, erre pedig 1.41-szeres oddsot kapunk, míg a Marseille továbblépése 2.90-szeres megtérüléssel kecsegtet.

 

Ki lesz az EL-győztes?

 

Ez a kérdés lezárult a bukik szerint, akik már az elődöntők előtt is komoly favoritnak hozták ki a Leverkusent (1.77). Az odds az örök városban aratott kétgólos Bayer-siker által tovább esett, immár az 1.40-szerest sem éri el Wirtzék EL-győzelme, a legesélytelenebb pedig a bajba került Roma lett (28.00).

Amennyiben az Atalanta-Marseille párharc adná a torna végső győztesét, akkor új bajnokot avathatnánk. A franciák már háromszor lettek másodikak (a BL-t viszont már egyszer behúzták), míg a bergamóiak, ahogy korábban írtuk, még döntőben sem szerepeltek soha.

{"headTitle":"Európa Liga 2023/24 - Ki nyeri?","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-05-09 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Leverkusen","odds":"1.38","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Atalanta","odds":"3.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Marseille","odds":"10.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Roma","odds":"28.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}