Európa Liga

Most jött el az idő a Leverkusen ellen fogadni?

  • gb1

Történelmi csúcsot állíthat és egyeduralkodóvá válhat a Bayer, ha nem kap ki a Romától a visszavágón.

Kiváló helyzetből várja a Bayer Leverkusen a Roma elleni Európa Liga-elődöntő visszavágót. Wirtz és társai ugyanis a vártnál könnyebb, 2-0-s sikert értek el az örök városban, így nem túlzás állítani, hogy fél lábbal már a fináléban érezhetik magukat. Ezt persze a bukik sem látják másképp, sőt már kvázi az EL-serleget is odaadnák a gyógyszergyáriaknak, hiszen végső győzelmükre is csupán 1.38-szoros pénzt fizetnek.

 

Csapathírek
 

A szavakból, jelzőkből már rég kifogytunk a Leverkusen kapcsán, azt viszont kijelenthetjük, hogy a csapat továbbra is éhes a sikerre és küzd a teljes veretlen idényért. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a római kiruccanást követően az Eintracht Frankfurt otthonában - ahol az utóbbi öt meccsüket elbukták - óriási, 5-1-es diadalt arattak, ezzel egalizálva a Benfica 60-as évek óta álló rekordját.

Ha a soron következő, csütörtöki összecsapáson sem kap ki az Alonso-legénység, akkor egyedüliként uralhatná a leghosszabb európai veretlenségi rekordot, ami 49 találkozó óta tartana!

Márpedig továbbra sem nagyon tudunk milyen érvet hozni a csapat ellen, hiszen minden kulcsjátékos egészséges, csúcsformában van, a pad pedig kellően mély az esetleges rotáláshoz is.

A Románál sincs sok kihagyó, az odavágó előtt kérdéses volt Lukaku szereplése, aki végül vállalta a játékot, de csak kapufáig jutott. Nem úgy a hétvégi, Juventus elleni 1-1-re zárult rangadón, ahol már a belga sztárcsatár kezdte meg a gólgyártást, de társaival így is csak a hatodik helyen vannak, amely ugye pont nem ér BL-indulást. Ezúttal amúgy Dybala nem kapott még zöld utat De Rossi mestertől, aki vélhetően nem nyúl bele nagyon az odavágós kezdőbe.

[4446412] 2024-05-09 21:00:00 Bayer Leverkusen - Romax

Mire érdemes fogadni?
 

Visszakanyarodva egy szó erejéig a cikk címéhez: nem, nem jött el az idő a Leverkusen ellen fogadni, még akkor sem, ha nincs győzelmi kényszerben a csapat. Sőt, még az egygólos vereség is belefér, a kétgólos zakó pedig hosszabbítást jelentene, de ilyen forgatókönyveket aligha látunk reálisnak. A Farkasok a Milant ugyan meglepték idegenben, de a Leverkusen olyan páratlan szériában van, amit egy középszerű formában lévő együttes aligha tud megszakítani.

A hazai sikerre szabott 1.55 körüli szorzó egész tetszetős, de kulcsfontosságú lesz az első 30 perc, hiszen ha a Kusen már korán előnybe kerül, akkor akár újabb hendikepes siker is lehet a vége. Mi viszont szokásunkhoz híven maradunk az óvatosabb vonalon és az 1X mellé egy magas undert pakolunk. Ugyan a csapat 24/20 BayArenában lejátszott meccsén jött az over, pont ez sarkallja a bukikat arra, hogy ezúttal is erre számítsanak. A három gól mondjuk a mi tippünkbe is belefér, de ennél meglepő lenne, ha több esne, hiszen Wirtzéknek egyáltalán nem sietős a történet, a Roma pedig ha korán kockázatot vállal, az a biztos kiesést is jelenthetné számára.

{"headTitle":"Bayer Leverkusen-Roma","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-05-09 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Leverkusen vagy döntetlen + 3.5 gól alatt","odds":"1.74","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
tippmixpro

 

[4446412] 2024-05-09 21:00:00 Bayer Leverkusen - Romax;

>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<