Tenisz

Erős tippet vettünk ki a római meglepetés negyeddöntőre

  • Cesc18

Adja magát ez a tipp Alejandro Tabilo és Zhizhen Zhang római csörtéjén, amelynek tétje már az elődöntőbe (!) jutás.

Szerdán a legfelső negyed negyeddöntője nyitja a negyeddöntők sorát Rómában. Ez pedig legalább annyira fura mondat volt, mint amennyire fura párosítás jött össze ezen az ágon. Előzetesen úgy kalkulálhattunk, hogy itt egy Novak Djokovics - Casper Ruud csatát láthatunk majd, de előbbi a harmadik, utóbbi már a második körben kapitulált...

A két legnagyobb esélyes kiesésével nyitottá vált a harc és nem kis meglepetésre egy chilei-kínai (!) meccset rendeznek az elődöntőért. 

A mérkőzés egyik főszereplője az az Alejandro Tabilo lesz, aki a világelső búcsújáért felelős.
 

⭐️Szerezd meg a 30 000 forintos Tippmixpro bónuszt ⭐️


Nem igazán volt benne a pakliban a 26 éves chilei győzelme, az pedig végképp nem, hogy mindösszesen öt játékot engedett Djokovicsnak. Tény, hogy a szerb legenda nem jó napot fogott ki, de ez semmit nem von le Tabilo érdemeiből. 

Nagyon úgy tűnik, hogy a dél-amerikainak ez a szezon áttörést hozhat. Kezdte az évet rögtön egy aucklandi tornagyőzelemmel, amire ugyancsak senki sem számított. Ez megadta a lökést Tabilónak, mint ahogyan az is, hogy Róma előtt Aix en Provance-ban szintén egy tornagyőzelemmel melegített. 

Nagy dolog volt egyébként, hogy Djokovics legyőzését követően nem fogyott el a következő körre és Karen Khachanov személyében egy újabb kiemeltet búcsúztatott, méghozzá két tie-breakes szettben. 

Tabilo negyeddöntős ellenfele Zhizhen Zhang lesz, aki elég komoly outsiderként vágott neki a tornának, de messze nem volt olyan nehéz útja, mint a chileinek. Gyakorlatilag Ben Shelton volt az egyetlen olyan ellenfele, aki manapság minőséget képvisel, de az amerikai európai salakon még borzasztóan sebezhető, így nagy meglepetésről nem beszélhettünk a kiesésekor. 

A kínainak ez már a második salakos Masters-negyeddöntője lesz, emlékezhetünk, hogy tavaly Madridban ment óriásit. Ügyesen alkalmazkodik tehát a salakos körülményekhez Zhang, de ahhoz, hogy eredményes legyen, gyorsabb körülményekre van szüksége. Rómában ez most viszonylag adott.
 

Mire lehet érdemes fogadni?


A fogadóirodák inkább Tabilót várják az elődöntőbe, ám ez Djokovics kiütése után nem meglepő. De jól is játszik a chilei, szépen színesíti a játékát, nem rest rövidítéshez vagy szerva-röptéhez nyúlni, ami salakon nem túl gyakori. Zhang azonban szívós játékos, aki nagyon fókuszál a saját szervajátékaira. 

A kínai az előző három meccsén 28/28 adogatójátékát lehozta, avagy a Mannarino, Shelton, Monteiro trió nem tudta brékelni. Ez még úgyis szép teljesítmény, hogy nem a legveretesebbek voltak az ellenfelei.

A chileinek is remekül működik a balkezes szervája és bár biztosan feszültek lesznek a tét miatt, úgy gondoljuk, hogy legalább egy játszmában elmennek majd rövidítésig. 

{"headTitle":"Alejandro Tabilo - Zhizhen Zhang","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-05-15 15:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lesz tie-break? Igen","odds":"2.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}