Premier League

Szembemegyünk a fogadókkal a Manchester United - Newcastle meccsen

  • Cipolla

A hatodik helyről is dönthet akár ez a rangadó, de a formákat látva a hazaiak vannak nehezebb helyzetben.

Szerda este két igen fontos találkozót rendeznek a Premier League-ben, hiszen a mind a három gárda pályára lép este, akik harcban vannak a hatodik helyért. A tabellán a Newcastle és a Chelsea van kisebb lépéselőnye, így ha a Vörös Ördögök akarják még a hatodik helyet, most nem hibázhatnak.

434315

A Manchester United formája azonban pocsék, a legutóbbi nyolc bajnokiból csak egyet sikerült megnyerni. Hazai pályán legalább valami életjelet fel tudnak mutatni, de a hétvégén az Arsenal szűkösen (1-0), de valójában magabiztosan tudta felülmúlni a riválist. 

⭐️Szerezd meg a 30 000 forintos Tippmixpro bónuszt ⭐️

Előtte viszont olyan pocsék sorozatban volt a United, mint a Crystal Palace elleni 0-4, vagy a már biztos kieső Burnley elleni hazai pályás iksz. Az eredmények persze részben magyarázhatóak a rengeteg hiányzóval, de ez a United egész évben nem klappol igazán.

A védelem továbbra is a Casemiro-Evans párossal állhat fel jó eséllyel, de Lisandro Martinez hat hét után tért vissza a keretbe, így akár kaphat játékperceket, míg Kambwala játéka kérdéses. Elől is van gond, hiszen Bruno Fernandes és Marcus Rashford játéka sem biztos kisebb sérülés miatt.

A Newcastle a szezon közepi mély hullámvölgy után kezd kicsit kiegyenesedni, így reális esélye van a hatodik pozícióra, ehhez azonban most kellene egy bravúrgyőzelem.

Már amennyire bravúrnak számítana a vendégsiker, hiszen a fogadóirodáknál is a Szarkák a favoritok és a két csapat utolsó három meccse is az övék lett.

A vendégek formájával nagy gond nincs, de elsősorban hazai pályán erősek, idegenben bőven akadozik a gépezet. Idegenben 17 meccsen 10 vereség, ez alsóházi színvonal, tehát hiába a pocsék manchesteri forma, a vendégekben is nehéz bízni.

Pozitívum legalább, hogy sérülés után van esély Nick Pope, Kieran Trippier, Joelinton és Miguel Almiron játékára is, míg Callum Wilson kérdőjeles.

 

Mire érdemes fogadni?

Nem mernénk megrizikózni a vendégsikert, ugyanis a Szarkák pocsék idegenbeli formája kellően eltántorít minket ettől a fogadástól. Azonban ami tetszik az a gólszám, abból is a kevesebb. Egészen magas, 3.5-ös egál határon húzták meg a bukmékerek a gólszámot, márpedig sok minden szól amellett, hogy nem ugorják meg ezt a felek.

A hazaiak gyenge támadójátékkal rendelkeznek az elmúlt hetekben, Fernandes nem százszázalékos, márpedig a portugál a legfontosabb láncszem ebben a gépezetben. A Newcastle oldalán pedig főleg védekező típusú játékosok térhetnek vissza, valamint a két csapat elmúlt meccsei sem a nagy gólgálákról szóltak. 

Elvisszük tehát a 3.5 gól alatti opciót, míg eggyel biztonságibb tippnek az ázsiai gólszámot 4.0 alá vesszük ki, tehát csak öt gól esetén lenne vesztes a tipp.

{"headTitle":"Manchester United - Newcastle","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-05-15 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"3.5 gól alatt","odds":"1.90","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Ázsiai gólszám: 4.0 alatt","odds":"1.55","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4193867] 2024-05-15 21:00:00 Manchester United - Newcastle Unitedx;