Tenisz

Óriásit rizikózunk Marozsán meccsén

  • Cesc18

De nem a semmiért, hiszen 10-szeres kasszát nyerhetünk, ha bejön a megérzésünk.

Csütörtökön a felső ág nyolcaddöntős összecsapásaival folytatódnak a küzdelmek Halléban, magyar szempontból pedig a legnagyobb izgalmakat Marozsán Fábián találkozója tartogatja, aki kora délután a világelső Jannik Sinnerrel néz majd farkasszemet.

A fogadóirodák elég szépen beárazták a magyar fiút, hiszen kereken 10-szeres kasszát érne a továbbjutása, de ez valahol érhető, miután az olasz mindösszesen három vereséget számlál idén, abból kettőt ráadásul Carlos Alcaraz ellen. Nem egyszerű tehát legyőzni az újdonsült világelsőt, de az előző évekből kiindulva, Wimbledon előtt talán sebezhetőbb. 

Tavaly és tavalyelőtt jól muzsikált Sinner Wimbledonban, hiszen csak Novak Djokovicstól kapott ki a negyeddöntőben, illetve elődöntőben, a többi füves pályás tornán viszont negatív mérleget tud felmutatni. Érdekes kontraszt...

Idén persze lehet már Wimbledonra is tornagyőzelemmel hangol az olasz, de ha nem így történik, akkor bízzunk benne, hogy Marozsánnak sikerül elkapnia. A magyar fiú nagyon várta ezt a párharcot, a hétfői győzelme után elmondta, hogy az motiválta, hogy összejöhet egy Sinner elleni csata a centerpályán. Mondjuk Tallon Griekspoor majdnem beleköpött 'Fábi' levesébe, hiszen elvitte az első szettet az olasz ellen, de végül Sinner megfordította a meccset. 

A Hajdúszoboszló SE sportolója kifejtette, ha Sinnerrel találkozik, természetesen nem ő lesz az esélyes, de épp ezért jöhet az örömjáték.

Lehet, hogy nagyon kikapok, de bízom abban, hogy sikerül szorossá tennem a csatát, vagy legalábbis lépést tartani vele egy darabig. Remek formában van, nagyon nehéz dolgom lesz.

Sinner a Roland Garros után ült fel a tenisz trónjára és most már bizony fel kell készülnie arra, hogy világelsőként plusz nyomás nehezedik a vállaira, hiszen mindenki őt szeretné legyőzni. 
 

Mire lehet érdemes fogadni?


Nem tud nem eszünkbe jutni Marozsán tavalyi bravúrja, amikor Alcarazt legyőzte Rómában. Valami hasonlóan bátor játék kell most is és lesz, ami lesz. Tényleg nagyon nehéz lesz Sinner ellen, mert a játék minden elemében kiváló és mentálisan is borzasztóan erős, de talán tényleg ezeken a kisebb füves pályás tornákon a leginkább sebezhető. 

Mi most egy igazán nagy rizikózunk és kétesélyben kivesszük Marozsánt. 

{"headTitle":"Jannik Sinner - Marozsán Fábián","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-06-20 13:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Marozsán nyer","odds":"10.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}

⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️

 

  • Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
     
  • Akár 50. 000 HUF üdvözlő sportfogadás bónusz 🎁
     

  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
     
  • Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
     
  • Vegas.hu mobilapplikáció 📲
     
  • Élő stream közvetítések 📺
     
  • Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝

     

>>Vegas.hu számlanyitás<<