Csütörtökön elrajtolt a Nemzetek Ligája 2024/25-ös kiírása, amelyben a magyar labdarúgó-válogatott továbbra is az elitbe tartozik. A már jól ismert Németország mellett, Bosznia-Hercegovina és Hollandia legjobbjaival kell megküzdenünk, a tét pedig nem kicsi. "Fontos számunkra az NL, úgy kell megközelítenünk a sorozatot, mint egy vb-előselejtezőt, mert attól a helyezéstől, amit elérhetünk, függhet, milyen csoportba kerülünk a sorsoláson." - mondta Marco Rossi némileg már a jövőbe tekintve.
>>⭐️Nyiss számlát a Vegas.hu-n⭐️<<
Első ellenfelünk a nyári Eb házigazdája lesz, amelynél azonban egy új korszak indul ezzel a találkozóval. A Nationalelfnél ugyanis szögre akasztotta a cipőjét a korábbi kapitány, Ilkay Gündogan, ahogy tette ezt Manuel Neuer, Thomas Müller és Toni Kroos is. Az új csk a Bayern München büszkesége, Kimmich lett, aki a válogatottban klubjával ellentétben nem a középpályán, hanem szélsővédőként játszik. Ez vélhetően marad szombaton is, hiszen Nagelsmann a várakozások alapján nem nagyon akar belenyúlni a bevált receptbe. A fiatal taktikus mérlege eddig azért nem tökéletes, 13 meccsen 7-3-3-mal áll.
A nyári kontinenstornán sajnos a magyarokat sikerült megviccelnie, pedig az volt fiaink talán legerősebb meccse. A 2-0-s végeredmény nem teljesen tükrözte a pályán látottakat, bár az erőviszonyok alapján azért reálisnak mondható. A bukik szerint ezúttal is ez a favorit forgatókönyv, erre csupán 6.33-as oddsot kapunk. A Vegas.hu számain láthatjuk, hogy nem igazán számolnak a pontszerzésünkkel, hiszen a top 3-ban csak olyan német siker van, amelyben mi még gólt sem szerzünk. Az 1-1 azért nagy nehezen beférkőzött a top 5-be, ez 10-szeres pénz ér, míg
Szerinted mi lesz a meccs végeredménye?