Női kézi BL

Hendikeppel fogadunk a Fradi BL-meccsére

A nyáron megerősödő zöld-fehér lányok az egyik dán csapatot fogadják szombaton a BL-ben.

A hétvégén elstartol a női kézilabda Bajnokok Ligája, amelyben ezúttal két magyar csapatért szoríthatunk. A mieink közül időrendben először a Ferencváros lép pályára (szombat délután), amely gárda a dán Nyköbing együttesét fogadja. A meccsnek toronymagas favoritjai a hazaiak, ugyanis a Vegas mindössze 1.12-szeres pénzt fizetne ki sikerükre háromesélyben...

Csapathírek

A ferencvárosiakról ejtettünk már szót a héten, így csak nagy vonalakban tennénk meg újra. Tavaly nem zártak rossz szezont, Heine maradt a mester, a nyáron erősíteni tudtak, a felkészülésük jól sikerült, a nyitómeccsük meg pláne, hiszen szerdán 20 góllal (!), 38-18-ra győzték le a Budaörs együttesét a bajnokságban.

Különösen a második félidőben mentek jól a zöld-fehér lányok, akik abban az etapban parádésan védekeztek, mivel csak négy találatot (!) kaptak, cserébe pedig lőttek 20-at. A meccset Böde-Bíró, Bordás, Papp és Szöllősi-Zácsik hagyta ki tőlük.

Ami a vendégeket illeti, a dánok tavaly a nemzetközi kupaporondon az Európa Ligában szerepeltek, ahol a csoportkör jelentette számukra a végállomást. Méghozzá többek közt annak köszönhetően, hogy Vácon három góllal kikaptak (a visszavágót viszont öttel húzták be). Otthon viszont jól mentek, a kupában és a bajnokságban is ezüstérmesek lettek Esbjerg mögött, vagyis minden téren lenyomták az Odensét...

A keretük a nyáron inkább erősödött, mint gyengült volna, Börjesson, Sprengers, Niakaté és Magnussen érkezett, míg Nolsöe és Axnér távozott, Ikehara pedig visszavonult.

A Nyköbing pedig már három tétmeccsen is túl van, a Dán Szuperkupa finálét három találattal veszítette el az Esbjerg ellen (23-26), a Dán Kupában 38-17-es sikert aratott a másodosztályú Ajax Köbenhavn együttesének otthonában, míg a bajnokságban, szerdán, 32-30-ra győzött a Ringköbing vendégeként. Azt a találkozót a vendégeknél Christiansen, Greve (terhes), Mikkelsen és Schönningsen hagyta ki.


⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆


Mire érdemes fogadni?

Habár egy dán csapatról beszélünk, amelyet soha nem szabad lebecsülni, de azért a Nyköbing gyengébb együttesnek számít, mint egy Odense vagy Esbjerg. A szerdai bajnokin sem sziporkáztak a vendégek, vagyis a megerősödött Fradinak, ha ott akar lenni a Bajnokok Ligája Final Fourjában a szezon végén, akkor az ilyen kaliberű találkozókat, hazai pályán, kötelező behúznia, méghozzá magabiztosan. 

Erre van is esélye Heineéknek, akik, ha úgy védekeznek, mint a Budaörs elleni második félidőben, akkor lehozhatják a bukmékerek által felállított 5,5-es hendikepet. Avagy azon a véleményen vagyunk, hogy az FTC legalább hatgólos sikerrel mutatkozik be a BL-ben.

{"headTitle":"Ferencváros - Nykobing","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-09-07 16:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Ferencváros -5,5","odds":"1.70","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}