Női kézi BL

Ezt a tippet küldjük csatába a győriek BL-rangadóján

A címvédő ETO azt az Esbjerg együttesét fogadja, amelyet legutóbb az elődöntőben egyetlen góllal győzött le.

A Ferencvárost követően rögtön a címvédő Győr is bemutatkozik a Bajnokok Ligája új idényében. A kisalföldiek az Esbjerg együttesét fogadják (szombaton kora este), vagyis rangadó vár rájuk, az oddsmesterek szerint ugyanakkor egyértelműek az esélyek. A Vegas 1.37-szeres szorzót ajánl ugyanis a "H"-ra háromesélyben...

Csapathírek

Az ETO-val pár napja foglalkoztunk már, ezért csak minimálisan összefoglalnánk, hogy mi is a helyzet a gárdával. Az elmúlt idényben itthon mindent elbuktak a zöld-fehérek, viszont a BL-t behúzták. Így Johansson megtarthatta állását, viszont a keret átalakult, s lényegében nem gyengült, sőt. Egy felkészülési meccset vívtak meg, amit magabiztosan megnyertek a Metz ellen, majd kedden taroltak az NB I nyitányán.

Vármegyei rangadón a Mosonmagyaróvárt fogadták, s roppant magabiztos, 11 gólos sikert arattak, ugyanis 32-21-re tudtak nyerni. Ráadásul ez a differencia már az első félidőben kialakult, avagy a második játékrészben azért tudtak tartalékolni a hétvégi találkozóra. A keddi bajnokit mindössze Győri-Lukács hagyta ki a hazaiaktól.

Az Esbjerg az előző szezonban a BL-ben a bronzérmet szerezte meg (az elődöntőben egy góllal maradt alul a Győrrel szemben), hazájában viszont tarolt, hiszen a bajnokság mellett a kupát is megnyerte. 

A dánok a nyáron edzőt váltottak (Jensen helyett Axnér érkezett), s a csapatban is történt némi változás. Gade, Jacobsen és Breistol távozott, míg Hansson és Haugsted érkezett. 

Három tétmeccsen pedig már túl is vannak, a Dán Szuperkupa döntőjét 26-23-ra nyerték meg a Nyköbing ellen, a Dán Kupában 33-29-es sikert arattak a Horsens otthonában, míg szerdán 34-28-ra győztek a bajnokságban a Silkeborg-Voel együttesénél. Az utóbbi meccset mindössze Jacobsen hagyta ki az Esbjergtől.


⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆


Mire érdemes fogadni?

A felek tehát legutóbb június elsején találkoztak, amikor is a BL-elődöntőben a Győr 24-23-ra tudott győzni Budapesten egy olyan találkozón, amit a dánok kezdtek jobban, de az első félidő végén jött náluk egy rövidzárlat, ami a vesztüket jelentette...

Az olimpia miatt egyik fél sem tudott sokat készülni a szezonra, amelyet mindkét alakulat jól kezdett, még úgy is, hogy a győriek kerete azért jócskán átalakult. Habár hazai pályán játszhatnak, azért nem vennénk ki őket, főleg ilyen oddson, ugyanis szoros meccset vizionálunk, hiszen mégis csak két, a végső sikerre jó eséllyel pályázó csapat csap össze...

Avagy azon a véleményen vagyunk, ha több gólt is hoz a felek mostani randevúja, mint a júniusi, azért van rá sansz, hogy 56,5 találat alatt maradjanak (főleg, ha zöld-fehérek védekezése hasonló lesz, mint a hétközi bajnokin vagy a Metz ellen), így ezt a tippet küldjük csatába ezen a rangadón.

{"headTitle":"Győr - Esbjerg","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-09-07 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Kevesebb, mint 56,5 gól","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}