Nem jött össze a jó start a Nemzetek Ligája 2024/25-ös idényében, pedig a sorozatnak nagy reményekkel mentünk neki. Mint az köztudott, a magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a már jól ismert német csapattól a kiírás A divíziójának szombati első fordulós mérkőzésén, Düsseldorfban.
Marco Rossi tanítványai a mérkőzés első periódusában még méltó ellenfelei vendéglátójuknak, akik aztán felőrölték a riválist, egyre nagyobb fölénybe kerültek, s végül kiütéses diadalt arattak saját közönségük előtt. A gólokat Füllkrug - aki 22. válogatott meccsén már 14. alkalommal volt eredményes - , Musiala, Wirtz, Pavlovic és Havertz szerezték. A magyarok Rossi irányításával eddig még nem kaptak öt gólt egy mérkőzésen.
Mennyit fizetett ez a csúnya pofon?
Nem mondhatjuk, hogy a bukik nem számoltak a Nationalelf sikerével, hiszen győzelmük szorzója az 1.30-at sem érte el. Még ez a kiütéses siker sem volt bombameglepetés az oddsok alapján, hiszen a -4.5-es hendikep 10-szeres körül volt fogadható.
Hajdú B. István a mérkőzés vége felé megjegyezte, hogy ez bizony akár 9-0 is lehetett volna, amennyi helyzete volt Wirtzéknek, na az már az irodáknál is szenzációszámba ment volna, egyes bukiknál 500-szorost szorzón listázták.
Keseregni mindenesetre nem sok idő marad, hiszen kedden már jön is a következő felvonás. A bosnyákok ellen reméljük sikerül feljavulnunk, a balkáni csapat is kapott egy ötöst a nyitányon, így két csalódott együttes feszülhet majd egymásnak. A találkozóval természetesen több külön anyagban is foglalkozunk majd még a Hathármon.