Dübörög tovább a ESL Pro League,az egyik legnagyobb CS verseny, a C és D csoport küzdelmei vannak soron, ahol a már mindenki által ismert arcok mellett feltűntek új, a nemzetközi szcénában ritkán látott csapatok, amik felkavarhatják az állóvizet.
EU vs NA, az e-sportban a legnagyobb párharc
A C csoport felsőági elődöntője elhozta nekünk az örökös párharcot, melyik régió az erősebb, Európa, vagy Észak-Amerika. A legendás svéd organizáció képviseli Európát ezen a mérkőzésen, igaz, korántsem tündökölnek régi fényükben. A sokadik változtatás történt a csapatban, legutóbb 3 hónapja, blameF, a dán irányító csatlakozott a csapathoz, akivel már teljesen vállalható eredményeket tudnak felmutatni, például a nyitófordulóban az Astralis csapatát sikerült elkapniuk 2-1 arányban, éppen blameF előző csapatát. A meccs mindhárom pályáján más végzett a statisztikák elején, ez mindig bíztató, bárki a kezébe tudja venni a csapat sorsát, és fontos killekkel tudják hozzátenni a részüket.
Az M80 nem biztos hogy sokaknak mond bármit is, pláne ez a felállás. Július óta játszanak együtt, hiszen a csapat guatemalai sztárja malbsMd elhagyta a csapatot és az európai nagyágyú G2 kötelékébe szerződött, helyette jött Lake. A regionális versenyeken már látszott hogy működik az új felállás, gyakorlatilag mindent nyertek. A versenyt egy meglepetéssel kezdték, megverték a csoport másik amerikai csapatát sima 2-0-ra. Mondjuk ez inkább köszönhető a Complexity inkonzisztens játékának, így ez az eredmény megtévesztő lehet.
De ha CS, akkor meg kell néznünk milyen pályákra lehet számítani. Nehezebb dolgunk van mint szokott, mert nem rég óta játszanak együtt ezek a csapatok, nem nagy a minta, de azért le lehet szűrni pár dolgot. Egy biztos, Nuke nem lesz, egyik csapat sem játszik rajta. Mindkét csapatnak Ancient a legkomfortosabb pályája, ezért is izgalmas hogy melyik csapat választja ezt ki, ki az aki kockáztat és beleviszi a másikat az ismeretlenben. A fnatic komfortos még Vertigon, az M80 pedig Anubison csillogott korábban. Valószínű ezek a pályák lesznek felosztva, de hogy ki mit választ, és hogy mi lesz a sorrend, azt nem lehet megjósolni.
Mire érdemes fogadni?
Mindkét csapat ugyanazokon a pályákon játszik jól, és ugyanott rosszul. Ez nehéz helyzetnek tűnik, de talán csak könnyebbé teszi a döntést, mert jobban számít a csapatok és a játékosok képessége. Ez alapján pedig egyértelműen a fnatic áll jobban, Európában nehezebb ellenfelek ellen gyakorolhatnak, játszhatnak, míg az M80 a régió korlátoltsága miatt megreked egy bizonyos szinten. A fnatic hosszú idő után produkálhat egy jó versenyt, és ehhez egy nagyon jó ágat kaptak, amivel élniük kell.