e-sport

Készülünk a vb-re, dübörög az e-sport a Hathármon!

Címkék:

Eddig kiváló a szakértő mérlege LoL- és CS-tippekből, és a java még csak most következik!

Az e-sportnak Magyarországon mindig is kicsit vegyes volt a fogadtatása, mert bár kétségtelen, hogy a jövő ebbe az irányba mutat, azért a számítógépes játékok népszerűsége még nem érhet fel a hagyományos sportokéhoz a fogadók körében. Az azonban látványos, hogy a fogadóirodák mennyire nyitottak irántuk, hiszen még a magyar bukmékerek is rengeteg fogadási lehetőséget kínálnak rá.

⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆

Korábban gyakorlatilag az összes sportfogadással foglalkozó magyar nyelvű platform közül elsőként jelentettünk meg e-sportos cikkeket a Hathármon, akkor Thanatos révén olvashattunk itt sok-sok LoL-tippet. Most viszont újrakezdődött ez az időszak, Bordának köszönhetően pedig már nem kevés jó ötletet kaphattak az olvasók.

 

Borda eddig 8 e-sport-tippjéből 5 is nyert, aki mindegyiket megfogadta, eddig 3,51 egység profitra tehetett szert.

 

A világbajnokság ugyan csak szeptember 25-én kezdődik (és november 2-áig tart), már az elmúlt hetekben és a következő időszakban is olvashattatok több cikket a szakértőtől, ez pedig valószínűleg a vb alatt hatványozottan is igaz lesz, hiszen a terveink szerint szeretnénk végig követni vele a Worlds eseményét.

Most egy rövid interjúban jobban is megismerhetitek Bordát, aki a cikkek mellett a Discordon is aktívan segíti az e-sport iránt érdeklődő felhasználókat.

 

 

Mióta követed az e-sportot, mikkel szoktál játszani, mik a kedvenceid?

Borda: Ha jól emlékszem, pont 10 éve kezdtem követni az e-sportot, egy LoL-meccsel indult, mikor hazánk egyetlen LEC (akkor EU LCS) játékosa Vizicsacsi játszott hétről hétre, persze akkor még nem láttam a dolgok mögé, csak élveztem, hogy lehet szurkolni valakinek. Aztán ahogy CS-vel is elkezdtem játszani azt is elkezdtem követni. Ezzel a 2 játékkal játszottam nagyon sokat, mára már kevesebbet, de az e-sport részét a mai napig kihagyás nélkül követem.


Szoktál néha fogadni e-sportokra és ha igen, mire?

Borda: Amíg az időm jobban engedte addig többet fogadtam, de manapság ritkábban, csak nagyobb versenyekre szoktam. Mottóm hogy csak arra fogadok amivel játszok én is, ez az egyetlen mód hogy “átverjem” a bukikat. Ha van egy megérzésem, akkor nézem csak meg az oddsot, és az alapján döntöm el, hogy azt érdemes-e megrakni. Főleg CS-re szoktam fogadni, mert az gyakrabban van, LoL-ban vannak üresjáratok, viszont az egy sokkal fogadhatóbb játék, kevesebb a rizikó.

 

Mit gondolsz az e-sport és a sportfogadás kapcsolatáról, könnyebb-e esetleg ilyenre fogadni, mint a hagyományos sportokra?

Borda: Szerintem sokkal könnyebb fogadni rá, pedig követem az amerikai sportokat, focit is, úgyhogy van tapasztalatom. A kedvencem, hogy nincs döntetlen, nem kell még azzal is számolgatni. De az is jó, hogy itt állandó csapatok vannak, nincs tartalékolás, nincs sérülés. A szerencsefaktor is kisebb, főleg LoL-ban, ritka az olyan hogy “jobbak voltak, de kikaptak”. Ráadásul ez még a bukiknak is viszonylag új dolog, 5-10 éve még olyan hibákat csináltak, amit egy játékot ismerő fogadó egyből felismerhetett.

 

Hogyan készülsz a LoL-vb-re?

Borda: Nagyon várom, minden szempontból. Várom hogy ki nyeri meg, és milyen eredmények születnek, illetve ez egy új feladat hogy cikkeket fogok írni hozzá. Nagyon nehéz lesz, de szerintem ha kellően felkészülök szerintem egy nagyon eredményes időszak lehet. Remélem, sokan fogják olvasni a cikkeket, és a Discordra is csatlakoznak, egy aktív közösséggel nincs olyan lehetőség, amit ne használnánk ki.


A következő hetekben és a vb alatt is a tippek minden esetben a vegas.hu fogadóiroda kínálatából érkeznek majd, így akinek még nincs számlája a fogadóirodánál, most mindenképpen érdemes nyitni egyet.

 

vegashu