Szerdán kerül megrendezésre a női kézilabda NB I második fordulójának rangadója, ugyanis ezen a napon fogadja a Mosonmagyaróvár a Ferencvárost, avagy a tavalyi kiírás bronzérmese a címvédőt látja vendégül. Az esélyek ugyanakkor egyértelműnek tűnnek, a Tippmixpro háromesélyben 1.18-szoros pénzért méri a "V"-t...
Csapathírek
A móváriakkal, vagyis a hazaiakkal, egy hete foglalkoztunk bővebben, megnéztük, hogy a csapat hogyan változott a nyáron, s milyen volt a felkészülése. Ebbe még egyszer bőven nem mennénk bele, de a lényeg, hogy idén is masszívak lehetnek.
Igaz, ezt az első meccsen egyáltalán nem sikerült bebizonyítaniuk, hiszen komoly pofonba szaladtak bele Győrben. 32-21-re kaptak ki ugyanis az Audi Arénában, méghozzá úgy, hogy a 11 gólos differencia már a szünetre kialakult. Pedig Gyurka mester valamennyi játékosára számíthatott a vármegyei rangadón...
A nyáron erősödő fővárosiakkal többször is foglalkoztunk már, az első bajnokijuk, valamint az első Bajnokok Ligája találkozójuk előtt is. Heineék egyik meccsen sem okoztak csalódást, a Budaörst 20 góllal (!), 38-18-ra verték, míg az NFH felett kilencgólos (!) sikert arattak, ugyanis 31-22-re nyertek a dán csapat ellen szombaton.
A legutóbbi meccsen a zöld-fehéreknél Böde-Bíró, Papp és Szöllősi-Zácsik sem játszott.
>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<
Mire érdemes fogadni?
A felek az elmúlt szezonban háromszor találkoztak, a bajnokságban oda-vissza az FTC győzött 30-27-re, míg a Magyar Kupa elődöntőjében szintén a Fradi nyert, méghozzá 29-25-re.
A szezon eddigi meccsei és eredményei alapján, valamint, hogy erősödtek a fővárosiak, szerintünk egyértelműen nekik áll a találkozó. Noha, szombaton már a Podravkát fogadják a BL-ben, úgy véljük, hogy megcsinálhatják a bukmékerek által felállított hendikepet, vagyis amondóak vagyunk, hogy zöld-fehérek legalább hatgólos sikerével ér véget a szerdai rangadó.