Szombat kora délután megkezdődik a negyedik forduló a Premier League-ben, a Manchester United azonban már most nehéz helyzetben készülhet a válogatott szünet utáni folytatásra. Az Erik ten Hag elleni "kampány" ugyanis egyre erősebb a szurkolói berkekben, márpedig ha a Southampton ellen sem jön össze a három pont, újfent kritikák kereszttüzébe kerülhet a holland.
⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆
Pláne azért, mert az újonc Szentek eddig pont nélkül állnak a PL-ben, egyelőre nagyon kilógnak lefelé a ligából. A Newcastle, a Brentford és a Nottingham ráadásul nem az a névsor, ahol a pontnélküliség elfogadható, noha két meccset azért idegenben játszott Russell Martin csapata.
Ennek ellenére nincs még meg az a sebesség a csapatban, ami a legerősebb bajnokságban elvárható lenne, így gyorsan fel kell nőni a feladathoz, hiszen az idény eleji komoly hátrány a végén fog igazán sokba kerülni.
A Manchester United a nehéz tavalyi év után idén egy erősebb kezdésben bízhatott, azonban ismét beragadt a rajtnál a manchesteri alakulat. Az eddigi három meccsen mindössze három pont jött össze, igaz a Liverpool és a Brighton elleni két vereség nem mondható óriási meglepetésnek. Talán egy kicsivel jobban néz ki a United, mint egy éve, persze azt a mélységet, amit tavaly át kellett élni a szurkolóiknak egy életre szeretnék kitörölni a memóriájukból.
Erik ten Haggal azonban nagyon úgy néz ki, hogy elérte a plafont a klub, így komoly minőségbeli ugrást aligha várhatunk a hollanddal. Elég sok hiányzója lesz a vendégeknek szombaton, Luke Shaw, Rasmus Hojlund, Victor Lindelöf, Tyrell Malacia, Leny Yoro és Mason Mount sem játszhat, míg Manuel Ugarte játéka kérdéses. A Szenteknél szinte mindenki bevethető.
Mire érdemes fogadni?
Hiába a sok vendég hiányzó, meg a nagyon rosszul kinéző Liverpool elleni 0-3, ezen a meccsen nem nagyon fér bele a hibázási lehetőség. A hátsó sor nem néz ki olyan rosszul, mint amit az eredménytábla eddig mutat, elől kell Bruno Fernandeséknek még egy szintet rátenni, aki az NL-meccs során kapott egy rúgást, ennek ellenére kezdeni fog jó eséllyel.
Idegenben most nem hibázhat a United, ráadásul azzal, hogy a jövő héten nincs a BL-ben jelenése Ten Hagéknak, minden a szombati meccs körül foroghat. Annyira enervált futballt mutatott be a Southampton az eddigi három meccsén, hogy muszáj kivennünk a vendéggyőzelmet, ami esetleges kétgólos vendég vezetés esetén automatikusan nyerővé válna a Vegason.
Négyes szorzón látunk potenciált abban, hogy pontosan egy góllal fog nyerni a United, hiszen hiába nagyon gyenge jelenleg ez a Saints, a Unitedot nem úgy ismertük meg, amely bárki ellen brillírozna. Nem lesz szép meccs, de szoros vendégsikerre van kilátás.
⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
- Vegas.hu mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝