Papíron egy országos fix meccsel, a Milan-Venezia találkozóval zárul a szombati játéknap Olaszországban. Ugyanakkor a két nyeretlen csapat csatája kicsit többről szólhat, mint 3 pont, hiszen a Milánóban uralkodó pletykák sűrű ködöt szállítottak Paulo Fonseca mester eddigi regnálására. Az újonc legyőzésére kínált 1.30-as szorzó éppen ezért nagyon antitippnek tűnik, amelyet jó messzire elkerülni.
Még a válogatott szünetet megelőzően kavart nagy vihart Rafael Leao és Theo Hernández esete, akik a Lazio ellen viselkedtek igencsak furcsán. A Milan egyenlítő találatát követően ugyanis ez a két játékos nem ment ki az ivószünetben a többiekkel, így ők nem is hallhatták Fonseca szavait. Bár a főszereplők igyekeztek elbagatellizálni a történést és büntetést sem kaptak, azért az jól látható, nem minden fenékig tejfel most a Rossoneriknél a remek nyári felkészülés után sem.
Ez persze tényleg csak feltételezés, de a 3 meccsen szerzett 2 pont azért önmagában is megalapozza, hogy a Milan győzelmi kényszerben lép pályára a Venezia ellen.
Ráadásul a problémák továbbra is fennállnak, hiszen sérültek akadnak, illetve még Morata állapota sem tökéletes, így várhatóan Tammy Abraham először kezd majd a Milanban, miután a Lazio ellen egy assziszt fűződött a nevéhez 19 perc alatt.
Velencében sem jobb a helyzet, hiszen a Lazio-Fio kettős elleni 1 pont még elfogadható idegenben, de a Torino már 3 ponttal távozott a Pierluigi Penzóból, illetve már a Coppában sem érdekelt a gárda. Eusebio Di Francescóékat a szezon előtt a kiesésre leginkább esélyes csapatként aposztrofálták, erre pedig egyelőre nem érkezett cáfolat.
Nagyon nehéz meccs lesz ez a Milannak, illetve a fogadóknak is, főleg úgy, hogy azért nem biztos, hogy Leaóék megszakadnak majd Fonsecáért. A három meccs alatt 6 gólt beszedő Milan-védelmet nem érezzük túl stabilnak, így 1-2 gól a vendégektől is befigyelhet, és akkor még bőven benne van az is, hogy a Milan azért lehozza ezt a találkozót.