Darts

Sherrock barátja tör borsot Price orra alá?

  • Cesc18

Szombaton délután négy világbajnok dartsos is tábla elé áll Amszterdamban.

Szombaton folytatódnak a World Series of Darts Finals küzdelmei, méghozzá két szakaszban. Délután a tábla alsó ágának első körös mérkőzéseire kerül sor, míg este a második kört bonyolítják le, tehát a délutáni győztesek majd dupláznak. Cikkünk írásának pillanatában csak a délutáni menü ismert még, így onnan szemezgettünk.

Négy világbajnok is tábla elé áll majd, köztük az a Gerwyn Price, aki 2020-ban és 2022-ben egyaránt megnyerte ezt a major tornát. Ha folytatódik a sorminta, akkor 2024-ben ismét a walesi "következik". Ehhez mondjuk nem árt majd egy jókora formajavulás, hiszen az előző két hétvégén egyaránt az első meccsét követően csomagolni kényszerült. Tény, hogy Chris Dobey-tól és Krzysztof Ratajskitól ki lehet kapni, de nyilván nem így szeretett volna hangolni.

Price első ellenfele az a Cameron Menzies lesz Amszterdamban, aki idén magához képest kifejezetten jó szezont fut és bár csak Players Championshipen, de van győzelme a walesiek világbajnoka ellen. Egy ilyen viszonylag rövid, 6 nyert legig tartó küzdelemben egyáltalán nem veszélytelen ellenfél a bohókás skót. Fallon Sherrock párjára nem is kapunk túl magas oddsot, csupán 2.30-at fizetne a győzelme. Mivel Menzies keze meg tud szaladni a 180-aknál, így bevállaljuk, hogy eggyel többet dob, mint az ebben a tekintetben hektikus walesi. 

{"headTitle":"Gerwyn Price - Cameron Menzies","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-09-14 14:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"180-ak, Menzies -0.5","odds":"2.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}

A walesi - skót párharc mellett hasznot húznánk egy skót - angol csatából is, amelyen Peter Wright és Dave Chisnall néz majd farkasszemet egymással. Az első kör egyik legjobb meccsét játszhatják, hiszen ha úgy nézzük, az elmúlt két hétvége legjobbja csap össze, ugyanis a skót a German Darts Championshipet, míg Chizzy a Flanders Darts Trophy-t nyerte meg. Ami érdekesség, hogy mindkét tornán találkoztak és értelemszerűen egy-egy győzelmet jegyeztek, ezekben pedig az volt a közös, hogy mindkettő rettentően szoros meccs volt. 

Nem valószínű, hogy most egy kevésbé izgalmas mérkőzést vívnának, mivel a jó forma adott mindkét játékosnál. Győztesre nem mernénk tippelni, abban viszont látunk fantáziát, hogy a hat 180-at megdobják. Chisnallt általában nem kell félteni, ha 180-akról van szó, de az utóbbi időben Wright is megdobja a magáét.

{"headTitle":"Peter Wright - Dave Chisnall","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-09-13 14:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"180-ak száma 5.5 felett","odds":"1.95","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}
vegashu