Első ránézésre nem tűnik az év párosításának a Cagliari-Napoli csörte, de azért hozhat izgalmas 90 percet a Partenopei szardíniai kirándulása. A déliek nehézkesen indították az évet, de egy veronai 0-3 után a Bologna ellen már simázott a Napoli, míg a Parmát úgy verte, hogy a 90. percben még 0-1 volt az állás. Ha valami, hát ez erőt kell adjon Antonio Conte csapatának!
⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆
Hozzá kell tenni azért, hogy a Parma elleni fordításban nagy szerepe volt Suzuki kapusnak is, aki a 75. percben kiállíttatta magát, így ezt követően Lukakuéknak több, mint 20 percük volt, hogy egy mezőnyjátékosnak a lőjenek két gólt. Ez végül a belga, valamint Angiussa találataival sikerült is, de azért nem lehet nagyon diadalmenetnek nevezni ezt az eredményt, mint ahogyan egyelőre Conte regnálását sem.
Ami viszont jó hír lehet az olasz mester számára, az a keret, hiszen gyakorlatilag hiányzó nélkül utazhatnak el Szardíniára, így pedig akár Lukaku és McTominay is kezdhetnek, David Neressel egyetemben, aki szintén nemrég érkezett a klubhoz. Conte előtt biztosan nagy munka áll még, és egyelőre a sorsolás sem volt rossz, jövő hétvégén viszont a Juventushoz látogat majd a Napoli, amely izgalmas fokmérőnek ígérkezik.
A Cagliari szezonja viszont nem indult túl jól. Bár a Roma elleni 0-0 otthon még jó eredmény, aztán viszont a Como-Lecce kettős ellen már csak egy szerény x jött össze, így egyelőre még nyeretlen Davide Nicola gárdája. Itt Pratit majd Gaetano pótolj a középpályán, míg a támadósorban Piccoli és Luvumbo kezdhetnek.
Hogy őszinték legyünk, nehéz lenne bármelyik oldalt is támogatni. A Cagliari kerete távolról sem acélos, míg a Napoliban bízni idegenben, eléggé felelőtlen tervnek tűnik. A déliek a 18/19-es szezon óta nem tudták oda-vissza legyőzni a Cagliarit és nem lennénk meglepve, ha ezúttal sem nyernének az Unipol Domusban.
A meccs kimenetelének megtippelése vagy a gólokra való jóslás helyett mi Romelu Lukakut szemeltük ki. A belga gólvágó a Parma ellen 28 perc alatt gólt szerzett és emellett 3 lövése is volt. Aliganem rá épül majd a Napoli támadójátéka, így produktív meccset várunk tőle, amelyből akár egy gól is kisülhet.