A Real Madrid hozta a kötelező győzelmet szombaton este, így pedig feljött 1 pontra a Barcelonára. Hansi Flick csapatára ráadásul rangadó vár, hiszen a tavalyi csodacsapat Girona jön szembe vasárnap délután, amely ezt az évet sem kezdte rosszul. Már most szólunk, csak vakmerő tippjeink vannak, amelyeket apróval ajánlunk!
Bár sokan azt várták, hogy a hihetetlen évet követően kissé összeomlik majd a Girona, még a távozó kulcsjátékosok sem vetették vissza annyira Míchel csapatát. Dovbyk góljait elosztották a csapattagok, így a 4 meccsen szerzett 7 pont és 7 rúgott gól korrektnek mondható. Az önbizalommal tehát aligha lehet gond, most pedig az a Barcelona következik, amelyet tavaly kétszer is legyőztek, méghozzá 4-2-re.
⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆
A katalánok formáját még ennyi kritika sem érheti, 4/4 Lewáék mérlege, a lengyel támadó pedig már négy találatnál jár. Ugyan hiányzókkal továbbra sem áll jól a német mester, de Ansu Fati és Dani Olmo is bevethető, utóbbi játékos a válogatott szünet alatt szenvedett kisebb sérülést.
Habár a bajnoki mindkét csapatnak nagyon fontos, azért nem kizárt, hogy Gironában fél szemmel már a történelmi BL-meccsre figyelnek. Már csak azért is, mert a tavalyi bronzérmes már szerdán érdekelt lesz, méghozzá Párizsban, ami lényegesen kacifántosabb szituáció, mint a Barca csütörtöki monacói túrája.
No, de nézzük azokat a brahitippeket! Egyrészt dobunk egy nagyon pici aprót a 4-2-re, mert miért is ne?! Másrészt ennek totálisan ellentmondunk és bejátsszuk az 1-2-t. Ez az eredmény sajnos elhasalt a Real meccsén, de a katalánok utolsó öt bajnokijából négyszer pontosan ez volt az eredmény, mindannyiszor a javukra. És azért az se felejtsük el, hogy egy 0-0-nál a Vegas mindkét tipp tétjét visszaadná...
Harmadrészt pedig nézzük meg a lapokat is. Tavaly oda-vissza megállt a termés 3 sárga lapnál és a most dirigáló Alejandro Muniz Ruiz sem egy szélsőségesen kemény spori: első meccsén 5, másodikon 3 lapot osztott ki, mi pedig remekül kereshetünk, ha ezúttal is megáll a 0-3-as tartományban.