Minden idők egyik legizgalmasabb Azeri Nagydíját hozta a vasárnapi futam, ahol gyakorlatilag az egész verseny alatt három istálló három pilótája küzdött a győzelemért. A drámai végjáték után végül Oscar Piastri nyert, Charles Leclerc a második és George Russell örökölte meg a harmadik helyet a Sainz-Perez baleset után.
⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆
A világbajnoki címért folyó harc azonban a hátsóbb régiókban zajlott, ugyanis Max Verstappennek egész hétvégén nem volt meg a tempója, míg Lando Norris a 15. helyről kapaszkodott fel a negyedikig. A végén azonban így is a brit örülhetett, hiszen három pontot tudott fogni a címvédőn, így 58 pontra csökkent a holland előnye.
Norris csak az elmúlt két futamon 15-25 pontot hagyott a pályákban, az 58 pontos különbség pedig a brit hibái miatt nem csökken jóval dinamikusabban.
A Vegasnál a bajnoki címért folyó harcban megtorpant Norris szorzójának csökkenése. Jelenleg 2.75-ért fogadható a brit, ez az Azerbajdzsán Nagydíj előtt is hasonló szorzó volt, míg Verstappenre 1.44-ért. Pedig a nyár elején Verstappen bajnoki címére vagy szorzót sem kaptunk vagy 1.02-es szorzón játszhattuk meg, tehát 10 000 Ft-ra 200 Ft-ot fizettek volna a bukmékerek...
Nem kérdés, hogy kulcsfutam vár ránk, ugyanis ha Verstappen továbbra is szenvedni fog az egyik legkevésbé neki fekvő pályán, míg Norris 25 pontot tudna gyűjteni, akár 40 pont körülre is csökkenhetne a különbség, ami után vélhetően egál közeli szorzóért kínálnák a bukik a két éllovast. Még egy hiba tehát nem fér bele Norristól, mert ha újfent csak néhány pontot tud fogni, könnyen kifuthat az időből a McLaren versenyzője...