Szerda este Belgiumba utazik a Dortmund, ahol a Club Brugge látja vendégül a Darazsakat. A belga focira egyre inkább nem lehet legyinteni, ami a szorzókon is látszik, hiszen duplázó körül fizetne a dortmundiak idegenbeli győzelme.
Két éve igencsak emlékezetes őszt produkált a Club Brugge, hiszen az előzetesen teljesen lesajnált belga csapat kiejtette a Leverkusent és az Atletico Madridot is a csoportkör során, majd végül a Benfica megálljt parancsolt a nyolcaddöntőben. Most a továbbjutás nem lenne ekkora szenzáció, de azért szó sincs róla, hogy kötelező lenne a legjobb 24-be kerülés a nyugat-európaiaknak.
⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆
Tavaly a KL-ben az elődöntőig menetelt, szóval egy masszív nemzetközi szintet simán megütő csapatról beszélünk. Az idei év is jól indult, a bajnokságban a második helyen áll a Brugge, a főtáblára pedig alanyi jogon kvalifikált, szóval az első komoly erőpróba az új csapatnak ma következik.
A Dortmund tavaly a BL-döntőig menetelt, ráadásul egy olyan csoportba került, amiből már a továbbjutás is bravúrnak számított. A legvégén azonban újfent elbotlottak a németek, ettől függetlenül természetesen messze várakozáson felül teljesített, amit szinte lehetetlen lesz megismételni.
A nyáron Füllkrug távozása az egyetlen említésre méltó, a pótlására érkezett Serhou Gouriassi és Maximilian Beyer. Gouriassi épp a Stuttgarttól érkezett, ahol 28 gólt lőtt, míg Beyer 16-ot a Hoffenheimben, így két elég jó számokat hozó játékost sikerült megkaparintani. Emellett Adeyami is egyre komolyabb szerepet kaphat a Dortmundban, tehát újfent nevek alapján nincs rossz támadósora a Darazsaknak.
A bajnoki start jól sikerült, három meccs alatt hét pontot gyűjtött a nyáron kinevezett Nurin Sahin csapata, igaz az első komoly rangadó még várat magára.
Mire érdemes fogadni?
Úgy véljük, a Dortmund támadósorában igen nagy a potenciál, az első nagyobb löketet pedig a hétvégi 4-2-es siker adhatta a csapatnak. A Brugge esetében is látunk esélyt a gólra, miután a Dortmund védekezése messze nem annyira zárt, hogy ne legyen esély feltörni, pláne a hazai pálya támogatását élvezve.
2.75 gól feletti opciót vesszük ki, ugyanis benne van akár egy 3-0-ás különbség is, amit 2020-ban hoztak össze a felek, de a 2-1, 3-1-es opció szintén reálisnak tűnik, akár a belgák esetében is. A három gól már nyerő lenne, de a teljes sikerhez négy vagy több gól kellene, így bízunk benne, hogy mindkét fél kiveszi a részét a gólgyártásból.