A Milan-Liverpool után újra angol-olasz rangadót rendeznek a Bajnokok Ligájában, ami a csapatok kvalitásait tekintve még egy szinttel a keddi mérkőzés felett van. A Premier League és a Serie A bajnokainak összecsapásán minden túlzás nélkül a sorozat legnagyobb esélyesei csapnak össze.
A Manchester City hibátlan eddig a Premier League-ben, márpedig a riválisoknak ez nem sok jót jelent, ha már az ősszel lépéshátrányba kerülnek a címvédőhöz képest. A manchesterieknél eddig ihletett formában van Erling Haaland, így a nagy kérdés, hogy a gyengébb PL-csapatok kitömése után mire megy a topcsapatok ellen, ahol tavaly látványosan szenvedett.
⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆
Idén úgy jár 9 gólnál a bajnokságban, hogy mind a négy meccsén betalált, de hogy mennyire kapta el a fonalat a norvég, arról a héten kapunk igazán választ, hiszen az Inter elleni rangadó után hétvégén az Arsenallal mérkőzik a City.
Az Inter tavaly nagyon meggyőző volt egész szezonban, a Serie A-t utcahosszal nyerte a milánói alakulat. Az egyetlen fájó pont viszont pont a BL-ből jött, ugyanis az Atlético Madrid elleni kiesés szertefoszlatta az olaszok BL-álmait, pedig a végső győzelem egyik komoly esélyeseként számoltak az Interrel már akkor is.
Amit idén látunk, az a tavalyihoz hasonló csapat, így egyértelműen ez lesz az első kör legnagyobb rangadója. A bajnokságban ugyan négy meccs után csak nyolc egységgel áll, azonban a hétvégi Monza elleni 2-2-nél már látszott, hogy Inzaghi erőteljesen rotálja a csapatát és szerdán várható a legerősebb Inter. Így könnyen lehet, hogy négy helyen is változtat a kezdőjén az olasz mester.
Mire érdemes fogadni?
Papíron a City a legnagyobb esélyese nemcsak az alapszakasznak, hanem az egész sorozatnak is, azonban ősz elején járunk, ekkor talán a legkevésbé éles még Pep Guardiola csapata. Mondjuk ezt úgy, hogy egyetlen PL-csapatként százszázalékosan vezeti a PL-t...
Az biztos, hogy az Interrel ellentétben a Citynek a bajnokság a fontosabb, hiszen vasárnap az Arsenal elleni PL-szuperrangadó vár az égszínkékekre. Mindez azt mondatja velünk, hogy nagy különbség nem lesz ezen a találkozón és benne van egy taktikai harc, valamint egy biztonságosabb játékstílus mindkét oldalon.
Mindezek alapján behúzzuk, hogy a City egy vagy két gólt fog lőni ezen a meccsen, amivel elég sok papírforma eredményt le tudunk fedni. Az olasz védekezésben bízunk annyira, hogy hármat ne nyeljen be, míg a City támadói reményeink szerint azért egyszer mindenképp megvillannak.