Remekül kezdte a szezont mind az Atlético Madrid, mind pedig az RB Leipzig, így a csütörtöki rangadójuk sem ígérkezik unalmas 90 percnek. Az esélyesebb a spanyol gárda, de az új BL-lebonyolításnak köszönhetően még akár egy döntetlennel sem annyira rossz kezdeni.
És hát ez bőven benne is van a pakliban, hiszen egyik felet sem sikerült még legyőzni idén, amely a németek esetében négy, a spanyoloknél öt veretlen mérkőzést jelent. Olyannyira szép egyébként ez a széria, hogy a Lipcse a Bayer Leverkusent is legyőzte, véget vetve ezzel a hihetetlenül hosszú veretlenségi szériának Németországban. Bár Gulácsiék erre a meccsre egy csalódást keltő 0-0-val hangoltak az Union Berlin ellen, a java még csak most jön!
A tervek szerint ott is lesz mindkét magyar a kezdőben, a Gulácsival és Orbánnal felálló Lipcsének azonban nehéz feladata lesz, és nem csak azért, mert a középpályáról Schlager és Haidara is hiányozni fog. A Wandában ugyanis pontot szerezni, de még gólt lőni sem túl könnyű, ez utóbbi idén a Gironának, az Espanyolnak és a Valenciának sem sikerült, igaz, a barcelonai kiscsapat így is jó volt 1 pontra.
Korai azonban még azt számolgatni, hogy melyik csapatnak mi kell az első 8 hely valamelyikéhez, de talán Lipcsében akkor sem lesznek csalódottak, ha mondjuk a 9-16. hely jön össze az alapszakasz végén.
Ami a várható kezdőiket illeti, a vendégeknél Sesko és a hétvégén büntetőt hibázó Openda is a kezdőben maradhat, míg a hazaiaknál az Alvarez-Griezmann kettős felelhet a gólokért. És ha már az argentint említjük, nem árt megjegyezni, a Manchester Citytől megszerzett támadó egyelőre adós a jó teljesítménnyel, Sorlothhoz hasonlóan még csak egyszer sikerült betalálnia. Idén így jobban eloszlanak a gólok, hiszen Llorente és Griezmann 2-2 találattal tud házi gólkirály lenni.
A tavalyi egyenes kieséses szakaszban sikerült Madridban egy x-et összehoznia Marco Rose fiainak, de az akkor végül kiesést ért, és hát most sem favorit az egységekre. Az Atlético Madrid a Bajnokok Ligájában közel három éve nem kapott ki hazai pályán, ezen időszak alatt pedig 10 meccsen 19 gólt is szerzett.
A fogadóirodák által egál gól line-ra belőtt 2.75-öt mi soknak ítéljük, ha a szokásos Atlético-védelmet látjuk, amely több, mint 400 perce gólt sem kapott, itt nem lesz gólfesztivál. Második ötletünk pedig a lapokra vonatkozik, amelyhez ugyan nem a pozsonyi Ivan Kruzliak adja a legjobb elemet, de az is tény, hogy a spori az elmúlt időszakban visszafogta azért magát. A két csapat viszont idén rendkívül sportszerűen futballozik, ketten együtt kevesebb, mint 3 sárga lapot átlagolnak meccsenként. Így duplázó felett mi kivesszük a maximum 4 figyelmeztetést, hátha megint megáll a szlovák spori ennyinél, ahogyan tette azt a korábbi két Atlético-meccsén is.