Sok szenzációs mérkőzést rendeznek hétvégén, de az egyik, számunkra legérdekesebb váratlan helyről érkezik. A Fenerbahce-Galatasray találkozón ugyanis bemutatkozhat Sallai Roland a vendégeknél. No, de a híres-neves Kıtalararası Derbi nem csak a magyar játékosról szólhat majd.
A rivalizálás legújabb fejezete az áprilisi Szuperkupán jött elő, amelynek a vége az lett, hogy a zöldasztal mellett a Galata nyerte a kupát 3-0-ra. A döntőt eredetileg december végén játszották volna Rijádban, de a szaúdi vezetők olyan szabályokat hoztak, amelyek miatt a két klub nem volt hajlandó pályára lépni. Az új időpont viszont a Fener EKL-meccse miatt nem volt éppen a legoptimálisabb, 4 nappal később Görögországban volt már jelenése a sárga-kékeknek.
A Török Szövetség azonban sem a halasztási kérelmet nem vette figyelembe, sem pedig azt, hogy a Fener külföldi játékvezetőket kért erre a meccsre, így végül az u19-es csapat tagjai nem is voltak hajlandóak elvégezni Icardi 1. perces gólja után a kezdőrúgást. Az ítélet: 3-0 a Galatának.
A bajnoki címet végül szintén Sallai klubja húzta be, noha az isztambuli találkozójukat megnyerte Söyüncü góljával a Fener. Ez a meccs egyébként összesen 12 lapot hozott, Dijkut pedig ki is állították a vendégektől.
Az alaphang tehát adott, amelyet az is tetéz, hogy most is ez a két csapat áll a tabella élén, a Galata a maximális 15 egységgel, míg a Fenernek egy remije van a Göztepe ellen. Jövő héten továbbá mindkét csapat pályára lép majd az Európa Ligában.
Sztárok! Sztárok mindenhol!
És hát nem akármilyen játékosok főszereplésével indulhat útjára a labda szombaton este. A José Mourinho által dirigált Fenernél Livakovic, Söyüncü, Mert Müldür, Amrabat, Fred, Kosztics, Saint-Maximin, Tadics, Cengiz Ünder, En-Nesyri, Cenk Tosun, valamint a 38 éves Edin Dzeko kaphatják a főszerepet. Míg a Galatánál (reméljük, hogy Sallai Roland mellett) Muslera, Davinson Sánchez, Lucas Torreira, Demirbay, Ziyech, Mertens, Osimhen, Batshuayi és Icardi várnának bevetésre, ha speciel Ziyech és Icardi nem lennének sérültek. A marokkói hiánya egyébként akár meg is nyithatja a kapukat a magyar válogatott előtt.
Sajnos egyelőre a magyar fogadóirodák nem kínálnak piacot a lapokra, pedig kíváncsian várnánk, hogy ilyen előjelek mellett milyen line-t kínálnak - nagyjából 8,5 vagy 9,5 lehet egyébként a reális határ. A játékvezető a fiatal Atilla Karaoglan lesz, akinek van már idén olyan meccse, amelyen 12 lapot osztott ki és 3 büntetőt ítélt. És ha már 3 büntető, egy tavalyi Besiktas-Fener meccsen is összejött a tripla neki a mészpontra mutatásból.
Nem akármilyen 90 perc vár ránk, ahol a legtutibb tipp talán az lenne, hogy Mourinhót kiállítják, különösen azért, mert ez a meccs nálunk inkább x2-esnek tűnik, így a mi tippünk ide egy ázsiai hendikepes ötlet.