Kedden beindul az Angol Ligakupa a Bajnokok Ligája résztvevő csapatoknak is, így a topcsapatok meccseit láthatjuk a következő napokban a legkisebb presztízzsel bíró sorozatban. Könnyű dolga lehet papíron a Manchester Citynek, hiszen hazai pályán fogadja a másodosztályú Watfordot.
Csapathírek
Pep Guardiola érkezésével a City abszolút dominálta a kisebbik angol kupasorozatot, hiszen az első öt szezonjából négyszer is behúzta a City a trófeát. Az utóbbi két évben azonban megrekedt ez a sorozat, olyannyira, hogy elég hamar búcsút mondhatott a manchesteri gárda a Ligakupának, amit persze annyira nem bánt a klub.
Így tehát hiába van Erling Haaland góljára 1.40-es szorzó, nagy pénzben mernénk rá fogadni, hogy pályára sem fog lépni a norvég center.
Várható kezdőcsapat a Manchester City - Watford találkozón
Manchester City:
Ortega; Lewis, Stones, Simpson-Pusey, Wilson-Esbrand; Nunes, Wright; O'Reilly, McAtee, Grealish; Foden
Watford
Bond; Morris, Pollock, Porteous; Andrews, Dele-Bashiru, Sissoko, Sema; Chakvetadze, Baah; Bayo
A legvalószínűbb tehát, hogy tizenegy változás lesz vasárnaphoz képest, így rengeteg fiatal kaphat lehetőséget. A rutint Stones mellett Grealish és Foden képviseli, a két angol támadó kisebb problémákkal kezdte a szezont, így a tavaly brillírozó Fodennek ez egy jó lehetőség lehet a játékbalendüléshez.
Mire érdemes fogadni?
Kihasználnánk a bukik hibáját, miszerint Haalandtól várják a gólokat, így megkockáztatjuk, hogy Foden beveszi a másodosztályú csapat hálóját. A Manchester City B-sora is képes lesz dominálni, noha messze nem annyira, mint ahogy az Arsenal ellen láthattuk a második félidőben. Nem várunk kiütést, de így is bármilyen meglepetés szenzációszámba menne.
A tippünk tehát, hogy a City egyik gólját Phil Foden lövi, aki idén még nem talált be, tavaly azonban 19 gólt vállalt magára a Premier League-ben.