Október végén Ferencváros-Nice meccset rendeznek az Európa Ligában, így a zöld-fehéreknek érdemes lesz nézegetni azért a franciák meccseit is. Márpedig ha a hétvégi eredményből indulunk ki, van oka aggódni Pascal Janssen csapatának, hiszen a Sociedad elleni meccsre egy nyolcassal hangoltak a nizzaiak.
Noha remek szezont zárt tavaly a Nice, végül edzőváltás lett a szezon végén, hiszen Francesco Farioli nem tudott nemet mondani az Ajax hívására. Helyét Franck Haise vette át, a start pedig kicsit vegyesen sikerült. Három idegenbeli meccsel fűszerezve az öt találkozón szerzett 7 pont tulajdonképpen nem rossz, ráadásul a két győzelem különösen szívet melengető lehet. Az Angers otthonában 4-1-re nyertek a piros-feketék, míg a Saint-Etienne-t otthon 8-0-ra semmisítették meg, amely értékét tovább növeli, hogy 7 különböző játékos érte el a találatokat.
Ezzel szemben a baszkoknál finoman szólva sincs minek örülni, a második fordulós győzelmet leszámítva két remire volt csak jó a Sociedad, ráadásul a góllövéssel is hadilábon állnak Oyarzabalék, hiszen 630 perc alatt csak háromra futotta. Edzőváltásról azonban még nagyon korai beszélni, Imanol Alguacil a szurkolók és a szakvezetés bizalmát is élvezi.
⚽️🏆 Ne maradj le! CSAK KORLÁTOZOTT IDEIG 50 000 Ft-os kezdőbónusz vár a Vegason ⚽️🏆
Hiányzók mindkét oldalon lesznek, a franciáknál Boudaoui, Laborde, Boga, Sanson és Moffi is sérült, márpedig ők mind meghatározó játékosai voltak a franciáknak, míg a vendégeknél Zakharyan, Méndez és Traoré a maródik, ők sem kevésbé fontos elemek.
A sok hiányzó nem könnyíti meg a dolgunkat, de nincs nagyon okunk bízni a baszkokban. A szériájuk nagyon gyenge, hiányzik a támadó potenciál, pont az, ami most a Nice-ben nagyon megvan. Jelenleg ennek a meccsnek egyértelmű esélyese a francia csapat, mi pedig az indokoltnál magasabb oddsokra le is csapunk.