varin
Ritka jó pillanatban jön a Fradi számára ez a meccs, hiszen az ideiglenes edzővel dolgozó, pocsék formában lévő Anderlecht jelenleg verhetőnek tűnik. Az oddsok is szépen mászkálnak felfelé, a Fradinak körülbelül már annyi esélye van, mint a Charleroi-nak volt hétvégén. Más kérdés, hogy azért a IX. kerületiek eddigi teljesítménye távolról sem meggyőző, egyelőre úgy tűnik, Jansen mester nem találta meg legjobb csapatát. Hosszútávon pedig a sok idegenlégiós okozhat feszültséget, például érdekes kérdés lesz, hogyan fér meg egymás mellett Saldanha és Varga, hogy akkor Pesicsről, Traoréról vagy Gruberről ne is beszéljünk. Bonyolult feladat mindent egyensúlyba hozni, és látni azt, ahogyan ebbe bele is törik a holland bicskája, főleg ismerve Kubatov Gábor nagy elvárásait.
A nyitóoddsok környékén volt némi érték az x2-ben, de ez mostanra elmúlt. Látva, hogy a hétvégén is összeszedett 4 sárgát az Anderlecht, feszül hangulatú meccsre számítok, amin az osztrák spori sem segíthet sokat, aki azért nem az a félős fajta. Vélhetően a hazaiakon lesz nagy nyomás, ha pedig közelítenének zsinórban ötödik nyeretlen meccsük felé, a szurkolók és a játékosok is türelmetlenné válhatnak. Mindezeket látva azért meglepő lenne, ha nem látnánk legalább 5 figyelmeztetést a meccsen.
Cipolla
Hiába változott sokat a nyáron a Fradi és egyelőre még messze nem olyan éles a magyar bajnok, az eredmények azért szépen jönnek, elsősorban az NB I-ben.
A belgáknál az edzőváltás és az ideiglenesen utánpótlásból felrántott David Huberttel nem oldódtak meg a gondok. A csapat támadójátéka továbbra is pocsék, a legutóbbi négy meccsen nem jött össze a győzelem, ami valószínűleg a játékosok önbizalmát is megtépázta. Emiatt én abszolút bizakodó vagyok, egyáltalán nem érzem azt, hogy ne lenne esélye a Fradinak.
Olyannyira, hogy elviszem az X2-t még ilyen szorzón is, hiszen a nemzetközi csoportkörben komoly rutinnal felvértezett magyar bajnok rendre bizonyította, hogy képes megállni a helyét a papíron minőségibb csapatok ellen is. Ez az Anderlecht pedig egyáltalán nem biztos, hogy jelenleg magasabb szintet képviselne, sőt...
Tomihmv
A többiek felettem már nagyjából leírták, hogy mire számíthatunk a találkozón, amelyekkel egyetértek.
Szerintem is van esélye a Fradinak szerdán, gyakorlatilag a legjobbkor találkozik az utóbbi napokban már gólképtelen Anderlechttel. Akár a siker is benne lehet a magyar csapat részéről, de azért mégis csak a tavalyi belga bronzérmes játszhat hazai pályán, ezért egy óvatosabb fogadáskészítős tippet néztem ki a meccsre...
Ez alapján arra fogadnék, hogy kevesebb, mint 4,5 gól születik a találkozón, ugyanakkor az FTC betalál, továbbá a zöld-fehérek +1,5-es hendikeppel beérnek (ebbe még az egygólos Anderlecht-siker is beleférhet). Avagy például a felek legutóbbi belgiumi meccsének eredménye, amikor még '95-ben, a BL-ben, Kuntincs góljával 1-0-ra nyert a Fradi, zöldítené a tippem...
Tipp: Ferencváros gólok száma 0,5 felett + Ferencváros +1,5 hendikep + Gólok száma 4,5 alatt @ 1.83
mr.blonde
Elég pocsék időszakot él meg az Anderlecht, amelynek egyelőre nem jönnek az eredmények és még az edzőkérdéssel is gondjaik vannak. Nyilván ebben az állapotában nem olyan veszélyes ellenfél a belga csapat, de azért tartózkodnék attól, hogy lebecsüljük őket.
A Fradinak ugyan jönnek az eredmények, de a mutatott játékkal finoman szólva sem elégedettek a drukkerek. Egy kemény fizikális találkozó lehet a szerdai, ahol véleményem szerint mindkét csapatnak lehet győzelmi esélye.
Amit viszont nem várok, hogy a csapatok jól játszanak majd. Ebből viszont lehet az is, hogy egy gól döntsön a pontok sorsáról, vagy legalábbis ne legyen egy gólzápor. Nem szeretem különösebben az underes tippeket, de itt most azt gondolom, hogy jó tipp lehet egy kontrázás.
Tipp: Gólok száma 2.75 alatt@1.66
Szerinted mire érdemes fogadni?
⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
- Vegas.hu mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝