Vasárnapra maradt a forduló rangadója az angol Premier League-ben, ahol a Manchester United a Tottenhamet fogadja. Miután a szombati meccsnap után a két csapat a 10-11. helyre csúszott vissza, máris hat pontra áll a két fél a negyedik helyezett Chelsea mögött, így nem kérdés, hogy nagy a tét mindkét oldalon.
A rossz szezonstart valamennyire benne volt a pakliban a hazaiaknál, hiszen Erik ten Hag maradásával nagy változás komoly meglepetés lett volna a Unitedtől, de egyelőre jobban néz ki a manchesteri alakulat, mint egy évvel korábban. Mindezt mondhatjuk úgy is, hogy a Brighton és a Liverpool is legyőzte a Vörös Ördögöket, míg a Crystal Palace ellen pontot vesztett a csapat.
Hátul kevesebb lövést engednek a riválisnak, a legutóbbi két bajnokit kapott gól nélkül hozta le. Ez szintén egy olyan statisztika, ami nem volt gyakori az elmúlt idényben. Ennek ellenére a hét közben jött egy újabb váratlan remi, a Twente ellen botlott az EL-ben a gárda, pedig nem rotálta szét magát korábbi csapatával szemben a holland menedzser.
⚽️🏆 Ne maradj le! CSAK KORLÁTOZOTT IDEIG 50 000 Ft-os kezdőbónusz vár a Vegason ⚽️🏆
A Tottenham oldalán sem teljesen rózsás a helyzet, a nyáron ugyanis hiába léptek a fiatalítás és a keret átformálás útjára, a sikerekhez egyértelműen még idő kell. A Spurs két rangadót is bukott már idén, a Newcastle és a legfőbb rivális Arsenal is kibabrált Sonékkal, ahol talán most kezdi elkapni a fonalat a friss igazolás, Dominic Solanke. A 65 millió euróért igazolt center ugyanis a Bournemouth-tól szerezte meg a Spurs, a legutóbbi két meccsén pedig már kétszer is betalált, ezzel megszerezve első találatait új csapatában, azonban a United védelme ellen jóval nehezebb dolga lesz.
A Spurs is az EL-ben játszott csütörtökön, ahol úgy verte meg a Qarabagot, hogy gyakorlatilag a teljes meccset 10 emberrel játszotta le. Az azeriek így is 3-0-ás vereséget szenvedtek el. Vasárnap Son Heung-Min játéka kérdéses, de minden bizonnyal vállalni tudja a játékot a koreai.
Mire érdemes fogadni?
A két csapat formáját látva, talán mindkét fél felfelé ívelő pályán van, ahol nagyon sokat érne a három pont. Aki kikap, nehéz helyzetbe kerül és ezt leginkább a csapat körüli hangulatra értjük, mintsem a tabellára. Természetesen utóbbi sem fest majd jól a vesztesnek...
Tavaly az Old Traffordon 2-2-es döntetlent játszottak a felek, most úgy véljük, hogy az eddigiek alapján, a Unitedet kicsivel egységesebbnek érezzük és előrébb jár az építkezésben. A Palace ellen az első játékrészt simán uralta a csapat, a Twente ellen is megvolt a sansz a győzelemre, de a találkozó végét kissé elszórakozta a United.
Döntetlen nélküli opcióval vesszük ki a hazait, tehát csak akkor lenne vesztes a tippünk, ha a Spurs behúzza ezt a 90 percet.
⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
- Vegas.hu mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝