Múlt héten írtunk róla, hogy szoros versenyfutásra van kilátás a Manchester City és az Arsenal között, de az esélyek a bukmékereknél egyértelműen a címvédő és az utóbbi időben abszolút uralkodó City mellett szólnak.
Nem kérdés, hogy a spanyol irányító a legfontosabb láncszem a Guardiola gépezetben, hiszen tavaly (és évek óta) a legtöbb játékperccel bíró játékos. Gyakorlatilag az egyetlen, valóban pótolhatatlan játékos. Még Haalandnál is fontosabb. A City előző szezonbeli összes játékpercének, több, mint 80%-ában Rodri a pályán volt, nem véletlenül ő az egyik leghangosabb szószólója a túlzsúfolt naptár ellen.
Amikor kiderült, hogy a City kénytelen egész évben mellőzni a spanyolt, a fogadóirodák már reagáltak, hiszen 2.30-ra kúszott fel a szorzó egy délután alatt a cikkünk publikálásakor még csak 1.94-es szorzó.
Ezért is érdekes és nehéz szakma az outright fogadás, hiszen egy-egy váratlan helyzet alapjaiban tudja megváltoztatni az esélyeket. Mindenképp az értéket kell keresni ilyenkor a tippekben, így amit múlt héten még tudtunk ajánlani hármas szorzón, azt 2.28-on nem tennénk meg. Ugyan a bukiknál az Arsenal már a favorit, jelenleg talán jobb kivárni a fogadással, ha eddig nem szállt be valaki az Ágyúsokra.