Kedd hajnalban a Detroit Lions és a még veretlen Seattle Seahawks összecsapása zárja az NFL alapszakaszának negyedik játékhetét. Nem várt rajtot vettek a vendégek, ez pedig egy olyan meccs lehet, ami beárazhatja a Seattle-t. Ha a motorvárosból is győzelemmel tudnak távozni Geno Smith-ék, akkor komolyan számolni kell velük.
Ahogyan azt már megszokhattátok, játékos-speckó tippel támadunk. A mostani kiszemeltünk a második szezonját taposó Jaxon Smith-Njigba lesz, aki DK Metcalf mögött a Seahawks egyik legveszélyesebb elkapója. Smith kedvenc célpontja Metcalf, de ez egy olyan meccs lehet, amelyen gyakran keresheti majd Smith-Njigba kezeit.
A Lions remekül fogja meg a futásokat, így alapvetően a Seattle inkább a passzjátékára támaszkodhat majd.
JSN-nek idén már volt egy nagyon nagy meccse, a második héten a New England ellen 16-szor dobott felé Smith és ebből 12 elkapást és 117 (!) yardot csinált. Igazából minden adott, hogy valami hasonlón domborítson a Lions ellen, bár nekünk már az is elég a 60 elkapott yardot túlszárnyalja.