A világelső olasz címvédőként érkezett a kínai fővárosba, míg a spanyol egy éve elődöntőzött és éppen Sinnertől kapott ki. Ez egyben tehát a tavalyi elődöntőjük visszavágója is lesz.
Ami érdekes, hogy bár nagyon jó szezont futnak mindketten, ám mégis ez lesz idén az első döntőjük egymás ellen. De pályafutásuk során is csupán a második, legutóbb ATP-döntőben még a 2022-es umagi tornán találkoztak.
Összességében egyébként Alcaraz 6-4-re vezet az egymás elleni összevetésben és az idei mindkét korábbi meccsüket megnyerte. Egyiket Párizsban, a Garros elődöntőjében, a másikat Indian Wellsben, ugyancsak az elődöntőben. Ami Carlistos sikere mellett közös volt még a két meccsben, hogy mindkettő elment döntő szettig és mindkettőt Sinner kezdte jobban.
A fogadóirodák eléggé döntésképtelenek a mostani meccsükkel kapcsolatban, ugyanis közel 50-50-re hozták ki az esélyeket. Mondjuk kettejük rivalizálásában a bukik véleménye nem túl mérvadó, miután a korábbi 10 összecsapásukból hétszer az esélytelenebbnek tartott játékos nyert.
Ami a pekingi menetelésüket illeti, egyértelműen Alcaraz vette simábban az akadályokat, hiszen szettveszteség nélkül jutott el a döntőig, pedig az elődöntőben Daniil Medvedev volt az ellenfele. Ezzel szemben Sinner kétszer is szetthátrányból kényszerült fordítani.
Így még mindig nem lélegezhet fel Sinner, és nyilván minél tovább húzódik ez a dopping-ügy, annál inkább kihatással lehet a teljesítményére.
Mire lehet érdemes fogadni?
Alcaraznak inkább a teniszen van a fókusz, de Sinnerben meg óriási az akarás. Nagyon jól ismerik egymást, így nehéz lesz újat mutatni, viszont nincs két egyforma meccs. Nem igazán voltak olyan meccseik amik egyoldalúak lettek volna és most is nagy csata várható.
Szerintünk Alcaraz nyer, de kétesélyben nem vesszük ki, inkább fogadunk arra, hogy nyer legalább 13 játékot. Ez extrém esetben még úgyis lejöhet, hogy a spanyol kikap.