Egy világbajnokság legfontosabb kérdése természetesen az egyéni és a konstruktőri kiírás győztese, ez azonban túl nagy meglepetéseket nem tartogat idén. Ezen kívül természetesen vannak ismertebb versenyzők, csapatok, akikre ilyen-olyan okokból ráirányul a (bulvár)média figyelme. Mellettük azonban rengeteg szürke eminenciás található a mezőnyben, akik csöndben és sokszor kiválóan teszik a dolgukat anélkül, hogy bárki is foglalkozna velük. Ebben az írásban ők fognak szerepelni. Ha időm engedi, az év végén visszatérek erre a listára és megnézzük, hogyan alakultak az események a felvázolt történetszálakon.
1. Megfelel-e a feladatának Bottas?
Az elmúlt években közkedvelt tömegsporttá vált a Bottas-rugdosás, a szurkolók és a sajtó Russelltől kezdve Verstappenen át a 80 éves nagypapámig kis túlzással mindenkit bele akartak ültetni a második számú Mercedesbe. Csak azt felejti el mindenki, hogy az előző mondat kulcsszava a „második számú”: a csapat célja nem az, hogy ez az autó fenyegetést, vagy akár csak kellemetlenséget jelentsen Hamiltonnak, hanem hogy segítsen neki (és persze a Mercedesnek) megnyerni a vb-t. Bottas eddig hozta ezt a szerepet, és nem is rosszul: szezonátlagban Hamilton pontjainak 71,9%-át gyűjti, ami több mint 10%-kal jobb, mint amire Barrichello képes volt a Ferrarinál Schumacher mellett (60,8%). Mégsem merült föl soha a sajtóban, hogy Rubenst menesztenék, egyszerűen elkönyvelték, hogy neki ez a dolga. Más kérdés, hogy végül neki magának lett elege az örökös segéderő szerepéből és igazolt át a Hondához. Bottas saját célja is a világbajnokság megnyerése, bármilyen távol is áll tőle. Emiatt elképzelhető, hogy előbb-utóbb megcsömörlik a hiábavaló hajtásban, ami még a tavalyihoz képest is visszavetheti a teljesítményét. Ha ez megtörténik, a Mercedes kellemetlen helyzetbe kerül, ugyanis nem nagyon lesz kifogásuk George Russell felé, mindenképpen őt kell beültetni az autóba. Ha pedig Hamilton is a maradás mellett dönt, akkor összeáll a robbanásveszélyes páros, ami nem a legjobb előjel egy annyi ismeretlenes szezonra, mint a 2022-es. Ha Valtteri képes mentálisan egyben maradni, akkor alighanem az ő helye a legbiztosabb a Mercedesnél. Ugye, milyen fura? Mindenesetre a Red Bull fejlődése hozzá képest lesz mérvadó: ha a bikás jármű tényleg közelebb került a Mercedeshez, akkor Verstappen a 2. helyet megszerezheti az összetettben, ha nem, akkor viszont Bottas az átlagos szezonbeli teljesítményével bebiztosíthatja a Mercedes kettős győzelmét az egyéniben.
2. Ricciardo és Sainz: alulértékeltek vagy túlértékeltek?
Az év legizgalmasabb témája általánosságban is a konstruktőri 3. helyért zajló küzdelem lesz. A négy csapat közül a legnagyobb figyelem alighanem a Ferrari várható (?) feltámadására irányul, a versenyzők közül pedig Vettel és Alonso teljesítményét fogják árgus szemekkel lesni az önjelölt és valódi szakértők. Ezekre persze én is kíváncsi vagyok, a cikkben mégis két másik, kevésbé híres szereplőről emlékeznék meg. Daniel Ricciardo és Carlos Sainz pályafutásában találhatók bizonyos hasonlóságok: mindketten Verstappen (és a rájuk váró hátvédszerep Bottasnál már megénekelt rémképe) miatt menekültek el a Red Bulltól, illetve most egymást váltják a McLarennél. Én nagyjából egyformának érzem a képességeiket, ehhez mérten a közvélemény Ricciardot túl-, Sainzot pedig alulértékeli. Ez annak köszönhető, hogy Ricciardo (részben a szerencse miatt, hogy Webber helye pont akkor üresedett meg) a Red Bull saját szamárlétráján magasabb fokig jutott, emiatt az eredményei sokkal jobbak, mint Sainzé. Ezen kívül ott volt az a hírhedt szezon Vettellel 2014-ben, amikor is előrébb zárt a pontversenyben a négyszeres világbajnoknál. Egy-egy évből kiindulni persze veszélyes (lásd Kubica és Russell 2019-ben), ráadásul egy csomó körülmény árnyalja a képet, amit mi nem feltétlenül ismerünk. Norris mindenesetre egy viszonyítási pont lesz: Sainz a két közös évük alatt kicsivel jobbnak bizonyult, ehhez képest figyelhetjük, hogy Ricciardo hogy boldogul. Neki valamivel nehezebb dolga lesz, mivel Lando most már tapasztaltabb, mint amikor Sainz mellé került, illetve otthonosabban mozog Wokingban. Carlos pedig a szintén sokra tartott Leclerc mellett bizonyíthat a Ferrarinál. Én mindenesetre mindkét páros esetén szorosabb csatát várok, mint a fogadóirodák.
3. Mennyire jó Juki Cunoda?
Az idén bemutatkozó három újonc versenyzői tudása szinte fordítottan arányos a rájuk irányuló médiafigyelemmel. Nyikita Mazepin a balhéival képes volt a háttérbe szorítani Mick Schumachert (aki ezt vélhetően egyáltalán nem bánja), a legkevesebbet mégis Juki Cunodáról beszélnek, aki viszont az előélete alapján a legtöbbre hivatott. Azok után, hogy elég gyorsan lépdelt előre a különböző kategóriákon, tavaly rögtön az első évében 3. lett a Forma-2-ben. Általában azokból lesznek sokszoros Forma-1-es világbajnokok, akik kapásból, kérdezés nélkül tarolják le az utánpótlásszériákat (vagy akik egyenesen szinteket hagynak ki, hogy a legjobbak között is azonnal bizonyítsanak, lásd Vettel vagy Verstappen). Cunoda valami hasonlót mutatott be, ha nem is Russell-szintű az életpályája eddig, mindenképpen jó esélye van arra, hogy egyszer majd az élmezőnyben is megméresse magát. Ehhez – a tanulás mellett – először az Alpha Taurinál kell bizonyítania. A csapattárs, Gasly jó mérce lesz számára. Ha idén megszorongatja, jövőre pedig legyőzi a középmezőny egyik legjobbjának tartott francia tehetséget, akkor jöhet a Verstappen-próba, ha azonban látványosan alulmarad, akkor Japánnak továbbra is várnia kell az egy-egy kósza dobogónál többet mutató versenyzőkre. A teszten mutatott 2. helye nyilván túlzás, de mindenképpen érdekes színfoltja lehet a mezőnynek a – szó szerint – kis japán.
4. Van-e helye Giovinazzinak a Forma-1-ben?
Bár tavalyelőtt sokan bottal kergették volna el a Forma-1-ből, az előző év valamivel meggyőzőbbre sikerült Antonio Giovinazzinak. Az időmérős összevetésben legyőzte Räikkönnent, az átlagos rajthelye azonban egy hajszállal rosszabbnak bizonyult. Versenyen többnyire közvetlenül rutinos csapattársa mögött kocogott be a célba. Kevesen számítottak rá, hogy idén is viszontláthatjuk a futamokon. Noha lefelé nem lóg ki a mezőnyből, és egy Alfa-szintű csapat nem válogathat kedvére a – pláne élvonalbeli – versenyzők között, azért akad néhány Antonionál ígéretesebb jelölt. Ennél mindenképpen többet kell mutatnia, ha szeretné megvetni a lábát a Forma-1-ben, hát még ha továbbra is céljának tekinti a Ferrarihoz szerződést. Ehelyett inkább hátrafelé érdemes tekintgetnie, hiszen ott toporog a küszöbön a szintén Ferrari-akadémista Robert Svarcman, aki ugyancsak megérdemelt volna egy helyet az idei mezőnyben.
5. Egyben marad-e a Haas?
A Williams tulajdonosváltásával immár hivatalosan is a mezőny legkisebb csapata a Haas, amely a túlélés biztosítása érdekében gyakorlatilag két fizetős versenyzővel áll rajthoz. Mazepinék félig fű alatt bevásárolták magukat a csapatba, de Mick Schumacher is inkább szponzormágnesnek érkezett. Ugyan egy Forma-2-es bajnoknak mindig helye van a királykategóriában, szigorúan a vezetési tudást tekintve a már említett Svarcman (vagy Hülkenberg) jobb választás lett volna. Emellett a média folyamatosan céltáblának használja a két fiút, ami amellett, hogy nekik okoz felmérhetetlen károkat, Günther Steiner életét sem könnyíti meg. Mi tagadás, nem irigylem szegény fickót, az összes csapatfőnök közül messze rá vár a legnehezebb év. (Na jó, talán Binotto mellett, de fontos különbség, hogy Steiner önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, míg a jó öreg Mattia maga is érezhető lelkesedéssel rázza a pofonfát.) A pontverseny idénre borítékolhatóan dobós, az elsődleges cél, hogy ne menjen csődbe a csapat. Ezt az orosz pénzzel úgy tűnik, hogy sikerült elérni, szóval következhet a másodlagos cél: Mazepin ne avászkodjon be a kelleténél jobban a csapat életébe. Már feltéve persze, hogy Gene Haas továbbra is szeretne a Forma-1-ben maradni ahelyett, hogy egy szép összeget szakítva elpasszolná alakulatát a kedves vevőnek. Az orosz festés mindenesetre akár támpontot is jelenthet, melyik forgatókönyv látszik megvalósulni…
+1: Meglesz-e Hamiltonnak a pontrekord?
Végezetül azért beszéljünk egy kicsit Hamiltonról is. Sokat elmond az ő és a csapata teljesítményéről, hogy lassan nemhogy a győzelmeinek, a rekordjainak sem marad hírértéke. Azokból minden bizonnyal idén is megdönt néhányat, én viszont egy olyat emeltem ki, amely semmilyen hivatalos nyilvántartásban nem szerepel, hanem a saját számításom eredménye. A szerzett pontok számolgatása akár egy idényben, akár összességében, a pontrendszer változásai miatt nem releváns. Ami valamelyest egzakt mutató, az az egy szezonban megszerezhető maximális pontszám százaléka. Persze ez is igazából 1991 óta mérvadó, hiszen korábban nem minden futam eredménye számított, a legrosszabb eredmények minden versenyzőnél törlődtek. A nevezett intervallumban ezt a rekordot Schumacher tartja 2002-ből, amikor az elérhető 170 pontból 144-et gyűjtött be, ami 84,7%-nak felel meg. Hamilton egyéni csúcsa 83,4%, amit tavaly állított föl. (Az ő idénye ugye csak 16 versenyből állt, így a maximumot ezzel számoltam.) Ez egyébként csak a vonatkozó ranglista 3. helyére elég, mivel Vettel 2013-ban 83,6%-ot ért el. Egy tavalyihoz hasonló, domináns szezonnal ezt a csúcsot is megdöntheti, egy erősebb Red Bull azonban távolabbra sodorhatja tőle. Sovány vigasz ez nekünk, akik izgalmas világbajnoki csatát szeretnénk, de legalább némi muníciót ad saját és ellendrukkereinek egyaránt.
Látható tehát, hogy a felkapott szereplők, a sokszor, sok helyen beharangozott „nagy sztorik” mellett is lesz mire, kire figyelni az idei Forma-1-es szezonban. Divat azon keseregni, hogy a versenyzés mennyire unalmas, pláne ha egy csapat már a nyolcadik vb-címét nyeri egyhuzamban, de az elszántabb szurkolók, akik minden rezdülését értik és érzik ennek a sportágnak, ők még az ilyen egyoldalúnak ígérkező évadokban is találhatnak érdekességeket. Akár csak ilyen apróságokat, mint amiket ebben a bejegyzésben írtam.